Így lesz ügyes a gyereked – észrevétlenül segíthetsz neki

Forrás: Thinkstock -
finommotorika család fejlődés mozgás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A finommotorikai képességek fejlesztése már egészen pici korban megkezdődik. Éppen ezért, ha ügyes, okos gyermeket szeretnénk nevelni, nem árt időben megkezdeni ennek a képességnek a fejlesztését. Ez pedig sokkal egyszerűbb annál, mint gondolnád. 

Itt kezdődik minden

A kisbaba már három-négy hónapos korában mindent megpróbál elérni, megfogni, hogy aztán azt a szájába vehesse. Felfedezi az apróbb részleteket és elkezdi használni az ujjait. A finommozgások segítségével később építőkockákból már építeni is tud, majd ahogy egyre ügyesedik a kis keze, elkezd firkálgatni. A firkákból rajzok születnek, és amikor már kézcsontjai és izmai készen állnak, megtanul írni. E mögött az egyszerűen tűnő folyamat mögött komoly munka - finom, összehangolt mozgáskoordináció - zajlik.

Forrás: Thinkstock

Mit köszönhetünk a fejlett finommotorikus mozgásnak?

A finommotorika fejlesztése segít felkészíteni a kezünket az apró mozdulatokra és azok rutinszerű használatára. A játékos gyakorlatok lehetővé teszik a megfelelő gyorsaságú, erősségű, célirányos kézmozgást, az ujjak differenciált és összehangolt együttműködését. A fejlett finommotorikával rendelkező gyerekek szépen írnak, ügyesen használják az eszközöket – pontosan vágnak, színeznek, ragasztanak.

Ha gyengén fejlett a finommozgás koordinációja

Azok a gyerekek, akiknél gyengébben fejlődött a finommozgás koordinációja, nem tudnak szépen rajzolni – a sorozatos kudarcok miatt pedig egy idő után nem is szeretnek. Nem képesek például gyöngyöt fűzni, nehezen tudják a ruhájukat begombolni, a cipőjüket bekötni.

Forrás: Thinkstock

Hogyan és mikor segíthetünk a legtöbbet?

Főleg 5-7 éves korban, a normál érési folyamatra építve lehet ugrásszerű fejlődést elősegíteni, mert ebben az időszakban zajlik a kézizmok, kézközép-csontok erősödése, a finommozgás koordinációjáért felelős agyi struktúrák kiépülése. Játékos kéz-ujj tornával, az agyféltekék összehangolt működését is elősegítő keresztezett nagymozgásokkal, változatos apró mozgásokból álló feladatok gyakorlásával – például sok-sok origamival, gyurmázással, kopírozással, rajzolással, festéssel – érhetjük el a legjobb eredményeket.

Különleges építménycsodák – extrém alapanyagokbólhttp://www.life.hu/csalad/20141126-kulonleges-epitmenyek-szobrok-alkotasok-extrem-alapanyagokbol-gyufabol-jegbol-csokoladebol.htmlA művészet sokféle lehet. A megszokott alapanyagokon kívül egyesek teljesen új dolgokkal is kísérleteznek – a látott képek alapján nem is teljesen sikertelenül. Sőt! Készülhetnek szobrok, bútorok, dísztárgyak rágóból, LEGO-ból, jégből, gyufából, hulladékból, PET palackokból, a végeredmény ugyanaz: lenyűgöző alkotások. CsaládOrigoÓriási pianínó, gigantikus hal - amikor az építész keze megszaladhttp://www.life.hu/csalad/20141201-kulonleges-epitemenycsodak-vilagszerte.htmlA világ tele van különcökkel, miért lenne ez másképp az építészek körében? Az, aki kedveli a különleges formákat, az extravagáns megoldásokat, arra törekszik, hogy maradandót alkosson. Egyeseknek sikerül is.CsaládOrigoMegfejtették a bölcsőhalál okáthttp://www.life.hu/csalad/20141127-egy-uj-kutatas-szerint-megfejtettek-a-bolcsohalal-okat.htmlA legújabb kutatások szerint egy agyi rendellenesség lehet felelős a hirtelen csecsemőhalál-szindróma okozta halálozások több mint 40 százalékáért.Család

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.