kommunikáció csecsemő család anya egészség fejlődés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szakemberek régóta állítják, hogy a kisbabák kommunikációs és problémamegoldó készségeit hatékonyan fejleszti az esti meseolvasás. Az viszont meglepő lehet, hogy az anyukák parttalan, irányítás nélküli fecsegése négyszer hatékonyabb a babák beszédfejlődése szempontjából, mint a tudatos, keretek közé szorított felolvasás.

A fenti egy ír egyetem, a Limerick University tanulmánya. 7845 kilenc hónapos kisbaba nyomon követéses vizsgálata után állapították meg ezt. A vizsgálat során további meghökkentő eredményre is jutottak: háromszor jobb lett a problémamegoldó készsége azoknak a babáknak, akiknek a szülei házimunka közben is maguk mellett tartották a csemetét és folyamatosan beszéltek hozzájuk. Azok a picik kevésbé birtokolták ezt a készséget, akiknek „fejlesztése” csupán az esti felolvasásra korlátozódott.

Forrás: Thinkstock

A locsogás (szó) kincset ér

Ez nem jelenti azt, hogy a meseolvasás nem annyira jelentős fejlesztési módszer, mint eddig azt állították a szakemberek, de azt mindenképp, hogy az eddig elhanyagolt, parttalannak tűnő anyai „locsifecsi” jelentőséget nyert.

Suzanna Egan, a University of Limerick College tanára szerint a kutatókat is meglepte ez az eredmény:
"Nem gondoltuk volna, hogy az esti meseolvasásnál hatékonyabb módszer lehet az anyai beszéd". Annál inkább is meglepőnek bizonyult ez a megállapítás, mert egy előző évi kutatás éppen az olvasás fontosságára irányította a figyelmet és tudományos sikerként könyvelték el azokat az eredményeket, amelyet az olvasás-, beszédfejlődés területén megállapítottak. Egy szakértői csoport a kutatás alapján azt javasolta, hogy a baba születése pillanatától minden este fejlesszék a szülők a babák beszédértését, szókincsét, beszédkészségét meseolvasással.

A tévé mellett csendben marad a szülő

A Hollins Egyetem Virginia kutatóinak tanulmánya viszont arra is rámutat, hogy a televízió folytonos háttérzaja éppen ellenkező hatást gyakorol a babák beszédfejlődésére. A kutatás szerint a tévé hátráltatta a gyerekek szókincsgyarapítását, jóval kevesebb új szó került be a kicsik szótárába a tévés babáknál, mint azoknál, akiknél a televízió nem kapott szerepet. A kutatók szerint ennek oka sok minden más mellett az is, hogy bekapcsolt tévé mellett a szülők egyszerűen nem beszélnek a babákhoz.

Forrás: Thinkstock

Hova néz a gyerek?

A Daily Mail cikke alatt megjelent szülői kommentek jelentős része egyetért a kutatási eredményekkel, sőt egy hozzászóló felhívja a figyelmet a választott babakocsi típusára is. E szerint azok a babák beszédfejlődés szempontjából előnyt élveznek, akik menetiránynak háttal – vagyis a szülővel szemben – foglalnak helyet, mert így a napi séták során lehetőség van a folyamatos kommunikációra. Azokhoz a babákhoz, akik előre néznek, kevesebbet beszél a szülő, a beszédértést segítő szemkontaktus is hiányzik, továbbá fontos mimikai üzenetek sem jutnak el a kicsikhez.

A menetiránynak háttal utazó babák azonban élvezik ezeket a kommunikációs előnyöket. Feltéve, ha a kicsijét sétáltató édesanya a babával csacsog, és nem a mobiltelefonján folytat véget nem érő beszélgetést. Ebben az esetben ugyanúgy nem valósul meg a fejlesztés, ahogy a televízió kommunikációs zaja is inkább hátráltatja, mint segíti a beszédfejlődést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.