Elcserélték a babákat a szülészeten

Forrás: Thinkstock -
baba csere szülészet hiba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
1994-ben cseréltek el két babát egy cannes-i szülészeten. A két anya 2 millió eurós kártérítést kapott a hibáért.  

Sárgaság miatt inkubátorba helyezték a két csecsemőt, akiket ezután egy ápolónő cserélt el - derült ki a Tények adásából. Később az egyik gyerek szülei észrevették, hogy egyáltalán nem hasonlít rájuk, ezért DNS tesztet csináltattak. Mivel a teszt eredményképp kiderült, nem az övéké a gyerek, kinyomozták, ki a másik család, akivel elcserélték a babát.

Forrás: Thinkstock

A másik baba édesanyját addigra elhagyta a férje, mert nem is sejtette, hogy ilyen hiba történt, helyette azt gondolta, felesége megcsalta, és szeretőjétől született a gyerek.

Erőszakos gének harca – testvérek, akik egyáltalán nem hasonlítanak egymásrahttp://www.life.hu/csalad/20150203-mitol-fugg-hogy-egy-testverpar-hasonlit-egymasra-vagy-teljesen-kulonbozo-a-ket-gyerek.htmlTestvérek. Az egyik magas és vékony, míg a másik alacsony, gömölyded. Az egyiknek kék, a másiknak barna a szeme. Az egyiknek még idősebb korában is dús a hajkoronája, míg a másik már a húszas éveinek elején kopaszodik. Hogyan lehetséges mindez? Egyáltalán: hogyan lehetnek ennyire különbözőek a testvérek? Lehe, hogy Vilmos és Harry herceg sem azok?Család--Szeret, nem szeret? Most letesztelheted, hogy mennyire http://www.life.hu/csalad/20150202-szerelmi-teszt-alkalmazasok-androidos-es-ios-operacios-rendszerekhez.htmlA virágszirmok ideje lejárt, manapság már különböző telefonos applikációk segítségével kaphatsz választ az örök kérdésre: szeret vagy nem szeret?. Sőt, ezek az alkalmazások már azt is elárulják, mennyire van oda érted. Család--Ilyen egy kislány és egy kismalac barátságahttp://www.life.hu/csalad/20150211-egy-kislany-es-egy-malac-a-legjobb-baratok.htmlLibby és Pearl, a 2 éves kislány és a 3 hónapos malacka barátsága nagyon különleges. Te is elolvadsz, ha meglátod őket!Család--Dupla öröm! Gyermeket vár és el is jegyezték Jennifer Carpenterthttp://www.life.hu/csalad/20150211-jennifer-carpenter-a-dexter-cimu-sorozat-sztarja-gyermeket-var-es-baratja-seth-avett-el-is-jegyezte.htmlA Dexter című sorozat főszereplője, Jennifer Carpenter és barátja, Seth Avett első gyermeküket várják. A hírek szerint a színésznőt el is jegyezte párja.Család--Hargitai Bea sugárzik - ismét megmutatta szexi terhespocakjáthttp://www.life.hu/csalad/20150211-hargitai-bea-modell-playmate-megmutatta-szexi-terhespocakjat.htmlHargitai Bea gyönyörű kismama, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a közösségi oldalán látható újabb pocakvillantós fotó. Már terhessége 24. hetében jár.CsaládOrigoKétszáz éve nem volt lánygyerek a családban, aztán rájöttek a "módszerre"http://www.life.hu/csalad/20150210-ketszaz-ev-ota-eloszor-szuletett-a-lawrie-csaladba-lany.htmlNagyon különleges nap jött el a Lawrie család életében: októberben megszületett Myla, aki 1809 óta az első lány a családban. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.