Az ételből származó vegyületek elemzésével állapítja meg a szavatosságot az ételszimatoló

Forrás: Thinkstock -
szag hűtő szavatosság étel konyha
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha kinyitjuk a hűtőt, nagy valószínűséggel találunk benne legalább egy olyan terméket, amelynek lejárt a szavatossága, de még tökéletesen ehetőnek tűnik. Megkockáztassuk, vagy kidobjuk? Az új konyhai eszköznek köszönhetően ez többé nem fog fejtörést okozni.

A Foodsniffer fantázianevű eszköz úgy azonosítja, hogy egy élelmiszer fogyasztható-e, hogy „megszagolja” a terméket, és az eredményeket okostelefonunkra továbbítja. Gyártói szerint ez a világ legelső elektronikus orra, amely segít felhasználóinak meghatározni, megromlott-e a hűtőben tárolt hús vagy hal.

Forrás: Thinkstock

Speciális érzékelőivel „kiszagolja” a hőmérsékletet, páratartalmat, ammóniát és veszélyes szerves vegyületeket az ételekben, majd az eredményeket átküldi a felhasználó okostelefonjára. Tervezői azzal a céllal hozták létre a készüléket, hogy az ételek frissességének megállapításával fogyasztás előtt csökkenteni lehessen az ételmérgezés kockázatát. Az eszközt boltokban és piacokon is fel lehet használni, hogy garantálni lehessen a forgalmazott élelmiszerek frissességét és biztonságát.

Használatához egyszerűen a vizsgálni kívánt étel közelébe kell tartani a Foodsniffert, és meg kell nyomni egy gombot. A készülék mintát vesz az élelmiszer körül lévő levegőből, melyet aztán kielemez. A kapott eredményeket Bluetooth segítségével továbbítja a felhasználó okostelefonjára.

Forrás: www.getfoodsniffer.com

A Foodsniffert egy litván feltaláló, Augustas Alesiunas fejlesztette ki, aki az után rukkolt elő az újítással, hogy saját maga is ételmérgezést kapott. A Foodsniffer márciusban kerül forgalomba körülbelül 30 000 forintos áron.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.