Hujber Feri élete 180 fokos fordulatot vett

Forrás: Facebook/Mokka -
Hujber Ferenc halál összeomlás halálközeli állapot halálközeli élmény újraélesztés változás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A vadóc színész komolyan vette a figyelmeztetést, amit a sorstól kapott, és mióta kétszer visszatért a halálból, teljesen új életet kezdett. 

Ahogy a Life.hu is megírta, Hujber Ferenc az év elején a Nyírő Gyula Kórház intenzív osztályára került, ahol kétszer élesztették újra. Állapotát életmentő gépekkel: szívmonitorral, EKG-val és oxigént pumpáló géppel figyelték. A színész akkor úgy döntött, új életet kezd, és most a Bors információ szerint ez meg is történt.

Forrás: Facebook/Mokka

"Amióta kijöttem a kórházból, 180 fokos fordulatot vett az életem. Már nem az a vehemens természetű, nehezen kezelhető, lobbanékony Hujber Ferenc vagyok, akivel nehezen lehet együtt dolgozni. (...) Olyan érzés ez, mint amikor valaki kómába esett, látta a fényt az alagút végén, és visszajött az életbe.

Mindig is szerettem feszegetni a saját határaimat. Csak néha le kell menni egészen a medence aljáig, hogy onnan a felszínre tudjunk jönni. Élvezem ezt az állapotot. A családom pedig még nálam is jobban. Nagyon-nagyon szeretik ezt az új Ferit" – magyarázta Hujber Feri.

A legtutibb családbarát programok hétvégérehttp://www.life.hu/csalad/20150330-az-ot-legjobb-csaladbarat-program-az-aprilis-10-11-12-hetvegere.htmlIgazán szórakoztató gyerekbarát hétvégi programot keresel? Hiába a folyamatosan nyüzsgő főváros, élvezetes budapesti családi elfoglaltságot néha nem is olyan könnyű találni. Összeszedtünk hát öt olyan tuti programot, amely biztosan felvillanyozza majd a gyerkőcöket!CsaládThinkstockIlyen ajándékra vágynak az ismert sztárgyerekekhttp://www.life.hu/csalad/20150327-a-kisdumasok-az-ajandekokrol-beszelnek.htmlMiért jó ajándékot kapni? Adni jobb vagy kapni? Mikor kapunk ajándékot? Milyen ajándékot szoktunk adni? És kinek a legjobb ajándékot adni? A Kisdumásoknak mindenről van véleményük...CsaládThinkstockA legjobbat a babának! Mellpumpával fotózkodott Doutzen Kroeshttp://www.life.hu/csalad/20150406-doutzen-kroes-mellpumpaval-fotozkodott-es-az-anyatej-es-a-szoptatas-mellett-kampanyolt.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, januárban kislánya született a szépséges modellnek. Akkor Instagramján kürtölte világgá boldogságát, hogy megérkezett gyermeke, Myllena Mae. Most megint posztolt.Család--Nehéz percek! Paul Walker lánya, Meadow így gyűjt erőthttp://www.life.hu/csalad/20150406-paul-walker-lanya-meadow-walker-instagramjan-osztott-meg-egy-edes-kepet.htmlNem lehetnek könnyűek ezek a napok, vagy hónapok, Meadow Walker számára. Most mutatják be ugyanis világszerte azt a filmet, melynek forgatási ideje alatt vesztette életét a papája.CsaládOrigoMegölte nyolcéves lányát a tatabányai nőhttp://www.life.hu/csalad/20150406-megolte-8-eves-lanyat-a-tatabanyai-no-1.htmlŐrizetbe vette a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság azt a 41 éves nőt, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint megölte nyolcéves kislányát.Család--Kisfiukat varratta magára a Tápai Szabina - Kucsera Gábor páros: cuki fotó!http://www.life.hu/csalad/20150405-kisfiuk-kezdobetujenek-nevet-es-egy-kis-szivecsket-tetovaltatott-magara-tapai-szabina-es-kucsera.htmlMindketten ugyanazt a "B" betűt tetováltatták az ujjukra egy apró szívecskével - ez valószínűleg kisfiukra, Bencére utal.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.