A jövő iskolapadja még a pluszkilókat is leolvasztja a gyerekekről

2015.05.07. 15:00

"Ülj le, egyes!" – Ez az a mondat, ami lehet, hogy a jövőben soha többé nem hagyja majd el a tanárok száját. Na nem azért, mert nem fognak több elégtelent kiosztani, hanem azért, mert a jövő iskolapadjában nem ülnek majd gyerekek.

Úgy tűnik, a diákok jobban tudnak koncentrálni, ha állnak az iskolapadban, mint ha ülnének – tudtuk meg egy friss tanulmányból, amelyet az International Journal of Health Promotion and Education című szaklapban publikáltak. A kutatás során majdnem 300 másodikos, harmadikos és negyedikes gyerek iskolai teljesítményét vizsgálták egy tanéven keresztül. Az aktivitást azzal mérték, hogy a gyerek milyen gyakran jelentkezik, vesz részt a beszélgetésekben, válaszol a tanár kérdéseire, illetve szólal meg anélkül, hogy kérdeznék. A kísérlet során az állva tanuláshoz különleges állópadokat használtak, amelyeknek a lényege, hogy van ugyan ülőhelye, de az írófelület magasabbra van emelve, így a gyerek kényelmesebben tud írni vagy támaszkodni rajta álló helyzetben.

Forrás: Thinkstock

A tanulmány szerint azok a diákok, akik álló helyzetben, álló padban hallgatták végig az órákat, sokkal figyelmesebbek és aktívabbak voltak, mint a padban ülő társaik. Az álldogáló gyerekek 12 százalékkal nagyobb eséllyel vetették bele magukat a közös munkába a tanórákon, ami nagyjából annak felel meg, mint ha hét perccel tovább tartott volna a foglalkozás.

A mobilfüggőség veszélyei – akár a gyerek életébe is kerülhet!
Okostelefon vagy gyerek – te melyiket választanád? Azt gondolod, hogy mindenki számára egyértelmű a döntés? Akkor most meg fogsz lepődni! Egy kutatás szerint ugyanis a kisgyermekek gyakran azért szenvednek játszótéri baleseteket, mert szüleik ahelyett, hogy a gyermekeikre figyelnének, SMS-eznek vagy beszélgetnek a mobiltelefonjukon.

A különleges iskolapad kifejlesztésének azonban valójában nem is az órai aktivitás növelése volt a célja. Mark Benden, a Texas A&M Health Science Center School of Public Health professzora ergonomikus mérnökként eredetileg arra kereste a választ, hogyan csökkenthető a gyerekkori stressz és a túlsúly – a kutatás pedig ezekre a kérdésekre is megoldást kínált.

Kiderült ugyanis, hogy a padban álló gyerekek 15 százalékkal több kalóriát égetnek el, mint ülő társaik, ráadásul a mozgás lehetősége a kognitív képességekre is jótékony hatással van.

És hogy mennyire kényelmesek ezek az állópadok? Arról nem szól a fáma, de kíváncsian várjuk a kutatás esetleges folytatását.

iskolaiskolapadgyerekektanárokkutatás