Három gyereket terveznek Damuék

"Fotó: Margitay Klára " -
Damu Roland szabadság kert gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Damu Roland betekintést engedett az életébe, ami egészen idillinek tűnik. A nemrég szabadult színész feleségével és anyósával él egy érdi kertes házban, újra dolgozik, kezdi megszokni a szabadságot. Ráadásul már gyereket is terveznek párjával.

„Ezt, a szabadságot eleinte nehéz volt megszokni, hiába mozoghattam a fogházban szabadon, őr kísérete nélkül. Érdekes volt itt ez a hatalmas kert, csicseregtek a madarak, én mégis bezárkóztam a szobába és néztem a tévét. Három év után furcsa volt kint, meg kellett szoknom a szabadságot, a napfényt, a jó levegőt. Ma már nagyon szeretek a kertben lenni, bográcsozni, grillezni. Három év elzárás után esténként kint ülni a fák alatt, az maga a paradicsom. Kevés időt tudok itt tölteni, naponta öt-hat órát szinkronizálok, de a hétvégén együtt vagyunk” – mesélte a Borsnak.

Fotó: Margitay Klára

Damut reggelivel ébreszti a felesége, aztán csomagol is neki, mielőtt busszal dolgozni indul a színész. „Amint felszállok a buszra, felhívom Edinát. Aztán amikor megérkezem, amikor elindulok... ötször-hatszor hívom egy nap. Három évig korlátozták a telefonálást, Edina azt mondta, ha szabadulok, akkor is hív, ha a másik szobában vagyok. Mindennap kaptam tőle hat-nyolcoldalas leveleket. Ez három év alatt nyolc-tízezer oldal, talán még Guinness-rekord is lehetne. Én is írtam neki ugyanennyit. Amikor hazaérek, vacsorával vár a feleségem és az anyósom. Nem al­szunk el addig, míg át nem beszéljük a napot. Életemnek ez az időszaka a nyugalomról szól. Sok problémánk van, mint más családban is. Teljesen átlagos, polgári életet élünk. Egy tízéves medence van az udvaron, abban áztatom magam. Valaki mindig jön, vidám társasági éle­tet élünk.”

Damu sok időt tölt együtt sógornője kisfiával is, akivel nagyon szeret együtt lenni. A híresség abba is beavatta az olvasókat, hogy ők is tervezik már a babát. „Igen, mi is szeretnénk gyereket, később talán akár hármat is, ha lesz rá módunk.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.