Micsoda felelőtlenség! Hároméves kislányt felejtettek az autópálya pihenőjében

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán -
autópálya család Franciaország pihenő gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő eset botránkoztatta meg a minap a francia közvéleményt: egy házaspár szó szerint elhagyta a kislányukat egy autópálya pihenőjében.

Dél-Franciaországban, Loriol közelében történt az eset, mely szinte minden szülő legnagyobb rémálma. A rendőrség információi szerint egy hároméves, elhagyatott gyermeket találtak egy autópálya-pihenőben az éppen ott tartózkodó átutazók, akik rögtön felkeresték a hatóságokat. A szülők keresése természetesen azonnal elindult, még a helyi rádiót is bevonták, hogy megtalálhassák őket - írja a Parisien.

Illusztráció Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A szülők éppen hallgatták az adást, és csak ekkor vették észre, hogy gyermekük nem tartózkodik az autóban. Egyébként már 150 kilométerrel távolabb voltak a pihenőtől.

A kislány azt mondta a rendőröknek, hogy testvéreivel és szüleivel éppen a tengerhez igyekeztek, de "apa autója egyszer csak elment". A házaspár a rendőrőrsön láthatta újra a gyermeket, aki nagyon megijedt a történtek után. A rendőrség vizsgálja az esetet, és még nem tudni lesz-e következménye a történteknek.

Gyász! Motorbalesetben halt meg Jonathan Ollivier táncoshttp://www.life.hu/news/20150810-motorbalesetben-halt-meg-jonathan-ollivier-tancos.htmlNéhány órával színpadra lépése előtt balesetezett Jonathan Ollivier. A profi táncos mindössze 38 éves volt.NewsOrigoEgy egész emeletet bérel a budapesti luxushotelben Robbie Williamshttp://www.life.hu/news/20150810-robbie-williams-egy-egesz-emeletet-berel-a-budapesti-luxushotelben.htmlAz idei Sziget egyik legnagyobb sztárja, Robbie Williams megérkezett Magyarországra, és beköltözött a budapesti luxushotelbe – egy egész emeletre.NewsAFPTrendi nyári nyereményözön a Sziget Fesztiválon - Használd a cashtaget!http://www.life.hu/news/20150808-trendi-nyari-nyeremenyozon-a-sziget-fesztivalon-hasznald-a-cashtaget.htmlÍme, egy újabb ok, amiért idén érdemes kilátogatnod a Szigetre. Hallottál már a cashtagről? Most megtudhatsz róla minél többet!News--Kajakos balesetet szenvedett Annie Lennox lánya - A barátja eltűnt a vízbenhttp://www.life.hu/news/20150809-annie-lennox-brit-enekesno-lanya-tali-lennox-es-baratja-ian-jones-kajakos-balesetet-szenvedtek.htmlA Hudson folyón kajakozott a híres brit énekenő, Annie Lennox lánya, a 22 éves Tali Lennox és 32 éves barátja, Ian Jones, amikor a jármű felborult. A lányt kimentették, a fiú azonban eltűnt a vízben. Jelenleg is nagy erőkkel keresik. News--Vérengzés Houstonban: hatgyerekes családot irtott ki egy gyilkoshttp://www.life.hu/news/20150810-egy-hatgyerekes-csaladot-irtott-ki-egy-gyilkos-houstonban.htmlDavid Conley egy hatgyermekes családot irtott ki a Texas állambeli Houstonban. A 48 éves férfi összesen nyolc emberrel végzett, az összes áldozatot lőfegyverrel ölte meg - írja az MTI.News--Tragikus baleset a Hungaroringen: meghalt egy versenyzőhttp://www.life.hu/news/20150809-halalos-baleset-tortent-a-gyorsasagi-motoros-alpok-adria-bajnoksag-hungaroringi-versenyen.htmlVersenybalesetben életét vesztette Berto Camlek a gyorsasági motoros Alpok-Adria bajnokság hétvégi, hungaroringi viadalán - közölte az MTI.NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.