Apának maradni minden körülmények között

2015.09.22. 21:51

Férfiak uralják az üzleti, gazdasági, politikai életet, feléjük billen a mérleg nyelve, amikor a fizetéseket osztják, és hiába élünk a 21. században, a két nem társadalmi szerepvállalási lehetőségei között még ma is igen nagy szakadék tátong. A társadalom legtöbb szférájában manapság is férfidominancia tapasztalható. Van azonban az életnek egy olyan területe, ahol a gyengébbik nem erőfölénye vitathatatlan, ez pedig a gyermeknevelés, és az ezzel kapcsolatos államigazgatási eljárások.

Ahogy mondani szokták: anya csak egy van. Az anyai szeretet örök és pótolhatatlan. Édesanyád melletted van a bajban, veled sír, ha bánat ér, és veled együtt osztozik boldogságodban is. Nincs még egy olyan erős kapocs az életben, mint amilyen összeköti az anyát és gyermekét. Egy család azonban nem csak anyából és gyermekéből áll. Egy gyermek életéhez apára is szükség van, egy apára, akinek a szerepe egyáltalán nem másodlagos, hiszen a gyermeknevelésnek bizony vannak olyan férfias vetületei is, ahol elengedhetetlen az édesapa szerepe. 

Forrás: Thinkstock

Egy apára, aki szeretetet ad, tanít és gondoskodik, nem csupán megveszi a várost. 

Ha szokás azt mondani, hogy anya csak egy van, akkor azt se felejtsük el, hogy bizony apából is ugyanúgy csak egy van – hangsúlyozza ezt az Apák az Igazságért Egyesület elnevezésű civil társadalmi szervezet. Hogy kik is ők, és mi a céljuk? Az egyesület egyik alapító tagja, Demény-Nagy Kristóf avatott be bennünket a részletekbe. 

Forrás: Facebook/Apák az Igazságért Egyesület
Demény-Nagy Kristóf
"Az alapprobléma, amiért a szervezetünk létrejött, az az, hogy egy férfi még ma is összehasonlíthatatlanul hátrányosabb helyzetben van válóper, gyermekelhelyezési per során, mint egy nő. Egy anya szülői képességét az intézmények akkor is készpénznek tekintik, ha az anya bizonyítottan alkalmatlan a gyermek ellátására, ellenben az apák – méltánytalan módon – a legtöbb esetben hátrányból kénytelenek szülői képességeiket bizonyítani. A bíróságok a különválás után még ma is aránytalan mennyiségben helyezik el a gyermekeket az anyánál, és gátolják meg azt is, hogy az édesapa mint szülő benne maradhasson a gyermek életében. Ennek a jogi háttere a polgári törvénykönyvben keresendő, ugyanis idehaza továbbra sem vezették még be azt a ma már uniószerte általánossá váló rendszert, miszerint a válás után is közös a szülői felügyeleti jog, az anya és az apa továbbra is közösen neveli fel a gyermeket, gyakori a kapcsolattartás, az apa köteles kivenni a részét a gyermek körüli teendőkből. E helyett Magyarországon egy hatalmas zsarolási potenciált biztosító, elsősorban a gyermek nevelésében tevékeny részt vállalni kívánó, tisztességes apákat sújtó, kéthetente hétvégén egy-két napos láthatást engedő rendszer van érvényben. A közel két évvel ezelőtt alakult közösségünk civil társadalmi szervezet formájában próbál segíteni olyan apukáknak, nagymamáknak, nagypapáknak, akiket valamilyen módon elszakítottak a gyermekeiktől, unokáiktól, és keresik a lehetőséget, hogy a kapcsolatot hogyan tudják fenntartani velük."

Az egyesület szerint nyilvánvaló, hogy a hazai bírósági gyakorlat egy olyan bosszú- vagy károkozási eszközt ad a peres felek kezébe, amely bár legtöbb esetben a férfi ellen irányul, a legnagyobb kárvallottja egyértelműen a válást elszenvedő, kiszolgáltatott gyermek. Jogi változás nélkül pedig a szemléleti átrendeződés is elmarad – rengeteg fölösleges szenvedést okozva gyermekek tíz- és százezreinek, valamint elképesztő anyagi terhet róva az államra. 

A társaság célja tehát, hogy jogi változtatások segítségével túllépjünk azon a tipikusan magyar szemléleten, miszerint a gyermeket az egyik szülőnél kell elhelyezni, a másik félt – döntő többségben az édesapát – pedig kizárni a gyermek életéből. 

Forrás: Thinkstock

Véleményük szerint a gyermeket az anyának és az apának akkor is közösen kell felnevelnie, ha már nem élnek együtt, hiszen a gyermekeknek mindkét mintára, nevelési módszerre és mindkét szülő védelmező szeretetére szükségük van. 

Az egyesület egyik tagjának – akit nevezzünk most Dénesnek – a történetével részletesebben is megismerkedtünk. A harmincas éveiben járó fiatalember kálváriája két évvel ezelőtt kezdődött, mikor is megszületett gyönyörű kisfia, akitől azóta több mint 200 km távolság választja el. 

Álomból rémálom - Egy elkeseredett apa története
"Volt párommal 14 éves korunk óta ismerjük egymást, együtt nőttünk fel, egy iskolába jártunk, közös volt a baráti körünk, nekem ő volt az első szerelmem. Azt gondoltam, hogy ismerem. Aztán az állapotosság teljesen megváltoztatta, elindult egy egyértelmű érzelmi eltávolodás, és átvette a hatalmat felette egy nevelési kód, egy biológiai kód. Őt ugyanis egyedül nevelte az édesanyja, az apja annak idején nem vett részt a családjuk életében, és ezt a modellt kezdte el továbbvinni, pedig korábban mindig azt hangsúlyozta, hogy ő nem úgy akar élni, mint az anyja. Mikor aztán megszületett a babánk, a párom néhány hónapra beköltöztette hozzánk az édesanyját, és közölték, hogy ha nem tetszik a helyzet, költözzek el. Lépésről lépésre kezdtek kizárni az életükből.

Folyamatosan utazgatni kellett kisbaba kora óta a fiunkkal Budapestről vidékre, ahol hetekre lent maradt a fiunkkal, míg én dolgoztam. Örökös hitegetés, folyamatos irracionális ellenem fordulás történt. Majd a provokációkkal és érzelmi erőszakban töltött hónapok után végleg leköltözött 200 km-re a szülővárosunkba az édesanyjához a fiunkkal. Nem értettem, hogy miért történt az egész... Ha ittam volna, ha nem akartam volna a babát, ha elhagytam volna, ha nem támogatom, akkor megértettem volna, de semmi ilyesmi nem történt. Neki az édesanyja kellett, és egyszer csak közölte, hogy vége. Ezután elzárt minden utat, elzárt a gyerektől, és mindent irányítani akart.

Míg én Budapesten dolgozom, a gyermekem vidéken nevelkedik, nem kapok videókat, nincsenek Skype-hívások napokig. Csecsemő kora óta nem hajlandó csak az anyjával ellátni a feladatát, pedig én mindenben mellette álltam, és gondoztam, neveltem a kisfiamat, míg engedte. Érthetetlenül provokatívan ellenem fordult, a nagymama frontális támadást indított ellenem (az apai szerep ellen). Provokáció és leválasztás lett a fegyverük. Tavaly augusztus óta a gyerekem nincs velem egy háztartásban, és nem mehetek meglátogatni, amikor szeretném, nem engednek be, ő heti kétszer két óra láthatást akar rám erőltetni. Édesapám a kis unokáját nem látta csak kétszer a két év alatt. Édesanyám abban a városban él, ahol az unokája és a volt párom, és ő sem láthatja, mert nem hajlandó átvinni hozzá, mindenféle indokkal.

Senki nem érti a családomból, hogy mi történt vele, elhatárolódnak tőle a barátok is. A bezárkózása ideje alatt rengeteg levélben kértem, hogy ne tegye ezt velünk. Minden héten elmondtam neki, hogy menjünk el szakemberhez, derítsük ki mi a baj, mert nyilvánvalóan valamilyen betegség van a háttérben, amit nem lehet racionális ésszel megérteni, de ő elzárkózik. De nem tudja, mit tesz, állítja a tünetek alapján a szakember.

Órákra szűkítette a találkozásokat, amikor hétvégén megyek a fiamhoz, az örökös jelenléte mellett. A nevelési kérdésekről és semmiről sem kíván beszélni. De a pénz az kell, ami nem is baj végül is, de nevelést és közös gondoskodást ellehetetleníti. A nagymama meg azt kiabálja, hogy inkább köszönjem meg, hogy gyereket szült nekem. Miközben gyűlölködve kizárnak. Nem magamért sírok, én a gyermekem jóllétéért sírok. Hogy miért tűrtem? Mert nem akartam, hogy a gyerekem sérüljön. A gyerek védelme érdekében kénytelen voltam ezt az elzáró magatartást respektálni, és folyamatosan egyeztetni. Az exem januárban adott be kereseti kérelmet a gyermekelhelyezésre, én most adtam be viszontkeresetet két hete. Nem adtam be viszontkeresetet 9 hónapig, hogy hátha megegyezünk. Voltam családsegítőnél, ő ezt bojkottálta, nem jött el. És nincsenek valós esélyeim igazából Magyarországon, csak ha alkalmatlanná nyilvánítják. De a hétköznapi alkalmatlanság eltér a jogi megítélésétől. Mégis úgy fogok menni tárgyalni, hogy mindent megpróbálok. Nem azért, hogy őt besározzam, hanem, hogy mondja meg, hogy mi a baja, miért akar a fiunk mellől eltávolítani.

A gyerekem kétéves... Nem altattam 10 hónapja, nem mesélhetek neki, pedig ez a legszebb időszak, és ő ezt elveszi tőlem. Ki fogja ezt az időt visszaadni? Aki szereti a gyerekét, az ilyet nem csinálhat. Aki nem szereti, az viszont ne is nevelje."

Dénes története csupán csak egy a sokból. Németh Máté, a Life.hu riportere az Apák az Igazságért Egyesület legutóbbi rendezvényén további tagokat is mikrofonvégre kapott. 

perbíróságanyaságapaságválásgyereknevelésgyermekelhelyezésApák az Igazságért Egyesület