„Azt mondta, soha többé nem jönnek vissza” – Felszólaltak jogaikért a gyermeküktől megfosztott apák

gyermeknevelés Apák az Igazságért Egyesület apa jogrendszer koholmány gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sajnos egyre több apukát tiltanak el gyermekeiktől koholt vádak alapján. Az Apák az Igazságért Egyesület, ami ezeket a férfiakat fogja össze, változást akar elérni a jogrendszerben.

Az Apák az Igazságért Egyesület figyelemfelhívó sétára hívta tagjait és szimpatizánsait. A gyámhatóság működésének normalizálása, az osztott háztartásban való gyermeknevelés – többek között ezeket a követeléseket olvasták fel a gyermekeiktől megfosztott apukák a hétvégi összejövetelen.

Jelenleg Magyarországon a különélő szülők - zömében apák - a hibás joggyakorlat miatt kirekesztésre kerülnek gyermekeik életéből. A gyerekek személyiségfejlődését - az egyesület szerint - így elsődlegesen az intézményesített apátlanítás bélyegzi meg.

A sétára a Life.hu riportere Németh Máté is elkísérte az apukákat.

Bő egy évvel ezelőtt, kezdetben asztaltársaság formájában alakult ki az a közösség, amely ma már Apák az Igazságért név alatt, lényegében társadalmi szervezet formájában, világosan kijelölt célokért működik. A mintegy hatszáz hasonló sorsú apa egyesületi kérelmét azonban újabb és újabb adminisztrációs hiányokra hivatkozva több mint egy éve vonakodik bejegyezni a hatóság. Az Apák az igazságért közösség ezért egyelőre öntevékeny, önszervező facebook csoport, amely jogi tájékoztatást tapasztalatcserét, információkat, szaksajtót nyújt a tagjai részére. Az Apák a Igazságért csoport a gyermekeiket veszélyeztető súlyos társadalmi igazságtalanságok ellensúlyozására, ártalmas működési zavarok elhárítása érdekében keletkezett.

Az apaszerepben is tündököl Benedict Cumberbatchhttp://www.life.hu/csalad/20150921-benedict-cumberbatch-szineszt-es-feleseget-lefotoztak-babajukkal-egy-seta-soran.htmlA színész és felesége, Sophie Hunter első gyereke június közepén született meg, így már alig vártuk, hogy a színészt kisbabájával a kezében is láthassuk. Most végre eljött ez a pillanat.Család--Sörmárkáról nevezte el a fiát Matthew McConaughey bátyjahttp://www.life.hu/csalad/20150921-matthew-mcconaughey-testvere-egy-sorrol-nevezte-el-a-gyereket.htmlA hollywoodi szívtipró családjában a bátyja tölti be a fekete bárány szerepét, akinek botrányaitól mindig hangos a sajtó. Most a fiának választott névvel verte ki a biztosítékot. CsaládThinkstockÍgy könyörög a hat éves kislány elvált szüleinek: szeressék egymásthttp://www.life.hu/csalad/20150921-a-hat-eves-kislany-egy-videon-konyorog-elvalt-szuleinek-szeressek-egymast.htmlEgy elbűvölő videó került ki a Facebookra, amelyen a hat éves Tiana elvált és elhidegült szüleit oktatja ki arról, hogyan kellene viselkedniük, és arra kéri őket: legyenek barátok.CsaládThinkstockGratulálunk! Apa lesz a Fiesta zenekar alapítója, Knapik Tamáshttp://www.life.hu/csalad/20150921-knapik-tamas-a-fiesta-zenekar-alapitoja-apa-lesz-parja-varandos.htmlTamás, aki több mint két éve van együtt szerelmével, Katával, elárulta: mivel már jóval elmúlt negyven, előbb-utóbb sejtette, hogy eljön az apaságnak is az ideje, ám egyelőre nem nagyon fogta fel, milyen lesz az élete, ha megszületik a baba.Család--Ennél édesebb anya-fia képet még nem láttál Nádai Anikórólhttp://www.life.hu/csalad/20150920-nadai-aniko-kisfia-patrik-jobban-van-edes-anya-fia-kepet-posztolt-a-hiresseg.htmlAhogyan arról korábban hírt adtunk: Nádai Anikó az utóbbi napokban kisfiáért aggódott, akit orvoshoz kellett vinni a szeme miatt. Most azonban egy tündéri anya-fia fotóval tudatta a villággal, minden a legnagyobb rendben Patrik körül. Család--Micsoda pasi! Kigyúrt és őrülten szexi családapa Jamie Dornanhttp://www.life.hu/csalad/20150919-jamie-dornan-a-szurke-50-arnyalata-szinesze-nagyon-sarmos.htmlHa lekerül a zakó, a szexi öltöny, akkor is überszexi A szürke 50 árnyalata sztárja. Ráadásul szerető apuka is!Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.