Superwoman-önéletrajzok jó pontjai és bukói - Ragadd meg a HR-est!

2015.10.01. 23:02

Ha az ember lánya beüti a Google-ba az élet egyik nagy kérdését, mégpedig, hogy milyen a jó önéletrajz, közel kétszázezer cikket talál arról, hogyan érdemes összeraknia az álom-CV-jét. HR-esek fedik fel, mely hibákra ugranak, vállalatigazgatók adnak tippeket, ők miként jártak el annak idején, fejvadászcégek osztják meg tapasztalataikat, pozitív és negatív példákat sorolva. Nem csoda hát, hogy munkakereső beijed a rá leselkedő veszélyektől, és tart az előre kihelyezett csapdáktól, melyek közül egy-kettőbe akarva-akaratlan, de úgyis belesétál...

2004 októberében egy kutatás bebizonyította, hogy komoly összefüggés van a sportolás és a szakmai karrier között. A 400 női vezetővel készült interjúk során ugyanis kiderült, hogy mindössze 6%-uknak nem volt semmiféle sportmúltja, a többiek mind az egyetemi bajnokságokban, vagy még azoknál is magasabb szinten űzték a választott sportot. Az egykori játékosoknak több mint a fele nyilatkozta, hogy a csapatsportok által tanulta meg, hogy dolgozhat csoportban, miként motiválhatja a társait, és hogyan irányíthat másokat.

Forrás: Thinkstock

Ha azonban valaki már eljutott a gimis röplabdabajnokságok vagy éppen a főiskolán kötelezően választható sportágak felsorolásáig, akkor jó eséllyel hamarosan be is fejezi az önéletrajzírást, és nemsokára a kezében tarthatja azt a mágikus dokumentumot, mely egy az egyben ő maga, vagyis az élete, a múltja, a jelene két A4-es papíron, mindene, amivel a jövőjéért harcba száll. A többség azonban kínkeservesen jut csak eddig a lépésig...

Baráth András önéletrajz-szakértő véleménye:
"Az önéletrajz és a kísérőlevél az állás elnyerésénél a legfontosabb üzenet rólad. A nagy cégek havi több száz önéletrajzot szűrnek át, de a kisebb cégeknél is jóval több önéletrajzon kell átrágnia magát a HR-nek, mint amennyire valójában kapacitása van, így negatív módon szűrnek: nem az önéletrajz erősségeire figyelnek (első körben), hanem a bakikra.

Amiben hibát lelnek, az megy a kukába. Fontos tehát, hogy az önéletrajz hibátlan legyen, de ha erre nincs a vállalatnál külön tiltás, vagyis nem kell szigorú, "céges" formai, tartalmi követelményeknek megfelelni, akkor adj esélyt arra, hogy a te önéletrajzod kitűnjön a tömegből.

Ne munkát keress, hanem munkaerőt kínálj!

Annak ellenére, hogy a kiváló CV-író tippekkel Dunát lehetne ereszteni, vélhetően rengeteg hiba, figyelmetlenség, elütés, mismásolás, nagyot mondás és csendes hallgatás jellemzi a valaha postára adott önéletrajozokat. Egész biztosan mindenki doksijában található egy-egy olyan sor, amely nem pont abban a formában felel meg a valóságnak, ahogyan azt láttatni szeretnénk. Hogy az amúgy is stresszes állásinterjún ne kerüljünk a kelleténél még izzasztóbb helyzetbe, nem árt pár ökölszabályt még az álláskeresés kezdetén a fejünkbe vésni, vagy már meglévő CV-nket az alábbiaknak megfelelően módosítani:

1.

Szabd az adott munkakörre az önéletrajzodat, szakmailag fókuszálj a kinézett, megpályázott pozícióra, és ne terheld olyan életrajzi adatokkal az olvasót, aminek nincs jelentősége!

+ Jelöld meg a megpályázott pozíciót, ha ugyanis a cég több lehetőséget hirdet, a HR-es nem fogja tudni, pontosan mi is szeretnél lenni náluk!

2.

A teljes anyagod ne legyen két oldalnál hosszabb. Nem jó, ha önmagad leírása túl bőséges, sem pedig, ha túl csicsás, vagy éppen túlontúl egyszerű. Ha jelentkezőként tudod, hogy az interjún találkozhatsz leendő szakmai vezetőddel is, akkor vihetsz magával egy bővebb, de négy oldalnál semmiképpen sem terjedelmesebb CV-t.

+ Maximum kétféle színt és betűméretet használj, de lehetőleg egy betűtípuson belül!

3.

Ügyelj azokra a részletekre, melyek elsőre nem tűnnek fontosnak! Legyen például normális e-mail-címed, mindig adj meg elérhetőséget, ha pedig profilba vág, a kötelező infókon túl tüntesd fel a blogod, honlapod is, hiszen minden, ami egyedi, megkülönböztet a többi pályázótól.

+ Figyelj arra, hogy az e-mailedhez tényleg csatold is a kívánt dokumentumokat, mert ha üres levelet küldesz, senki sem fogja azokat utólag bekérni tőled.

Forrás: Thinkstock

4.

Ne mindenhova ugyanazt a sablonönéletrajzot küld el! Fontos, hogy minden egyes téged mutató tükröt az adott hirdetésben leírtak szerint alakíts át, vagyis mindig azokat a tapasztalatokat és kompetenciákat hangsúlyozd, melyeket a cég arra a bizonyos munkára elvár.

+ Ajánlott a jelenlegi vagy a legutóbbi munkáról bővebben írni, hiszen a friss tapasztalatok nagyobb súllyal esnek latba. A korábbi feladatkörökről elég kevesebbet mesélni.

5.

Ne hazudj, ne túlozz, és ne hallgasd el a fontos életrajzi adatokat! Nem kötelező képet küldeni, de erősen ajánlott. Ez igaz a születési év feltüntetésére is, valamint arra, hogy van-e gyermeked, és milyen a kapcsolati státuszod. Figyelj a Facebook-profilodra is! Ellenőrizd a jogosultságokat, hogy ki mit láthat belőled, és ügyelj arra, hogy az idővonalad egyezzen a leírtakkal!

+ A közhelyes hobbirovatba is csak olyan tevékenységeket tüntess fel, melyeket rendszeresen csinálsz, és amikről perceken keresztül tudsz is beszélni.

Baráth András önéletrajz-szakértő tippjei kismamáknak:
"Talán az a legfontosabb, hogy tisztán lásd a saját helyzetedet: nem munkát keresel, hanem munkaerőt (értéket) kínálsz a piacon, vagyis érezned kell (kellene), hogy egyenlő fél vagy a munkaerőt kereső cégekkel.

Akkor is, ha fogytán vannak otthon a források, ha a családod egyre kevésbé bízik a gyors elhelyezkedésedben, és akkor is, ha időszakos kudarcaid miatt párod nem biztat, hanem prédikál vagy kioktat téged. Tudnod kell, hogy a tartós munkanélküliség (különösen, ha kismamaévek után keresed a neked való feladatot) rengeteg feszültséget okozhat a párkapcsolatban. Idegőrlő stresszhelyzet állhat elő, amit meg kell tanulnod kezelni, és persze ezért fontos, hogy ügyes álláskereső módszerekkel megelőzd a helyzet elmérgesedését."

Egy belevaló superwoman-önéletrajz azonban csak az első buktató az álláskeresés rideg világában. Ha a CV-d el is nyeri a tetszésüket, számtalan olyan, messziről is jól látható akadály keresztezi még az utad, melyekre éppúgy oda kell figyelni.

Egy korábbi kutatás során, amely során háromezer munkaügyes szakembert kérdeztek ki, és melyről bővebben 90 másodperc alatt bukod el álmaid állását című cikkünkben írtunk korábban, kiderült, hogy már az első másfél perc után eldől, az illető megkapja-e az állást, vagy sem.

Döntő szempont a jelentkező megjelenése és mozgása: ez 55 százalékot nyom. Itt jön képbe az öltözködés (szoknyahossz, dekoltázs, smink, valamint a testbeszéd). További 38 százalékot jelenthet a hanglejtés és magabiztosság. A fennmaradó 7 százalék a verbális kommunikáció: szókincs, kifejezésmód, logikus gondolatfűzés és érthető mondatalkotás.

Forrás: Thinkstock

Mindezek mellett jön a képbe még az illető szakmai felkészültsége, motivációi, valamint a pozíció iránti hiteles érdeklődése és a cég iránti elköteleződés vágya. De hogy mindezeket egyáltalán megcsillogtathasd, még ma álmodd újra a CV-d a leírtak szerint!

munkakereséskarrierönéletrajz