Már csak egy szignó kellene - Schwarzenegger nem írja alá a válási papírokat?

Forrás: AFP/Jason Merritt -
Arnold Schwarzenegger válás Maria Shriver
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színész felesége, Maria Shiver négy évvel ezelőtt kezdeményezte a válást, Schwarzenegger viszont azóta sem írta alá a papírokat. Pedig már új barátnője is van.

Arnie botránybombája 2011-ben robbant: kiderült ugyanis, hogy nemcsak világhírű színészt, dörzsölt üzletembert és keménykezű politikust tisztelhetünk személyében, hanem bizony nőcsábász házasságtörőt is. Arnie és felesége, Maria Shriver 1986-ban házasodtak össze, a balhé kirobbanása idején, 2011-ben tehát már 25 éve voltak férj és feleség. A csalfa férj ebből a 25 évből 14-et párhuzamosan töltött a család bejárónőjével is, a románcukból pedig egy fiú is született.

Csalfa sztárapukák balkézről született gyermekei

Zabigyerek, fattyú vagy szebb kifejezéssel élve szerelemgyerek - néhány száz évvel ezelőtt még igencsak megbotránkoztatónak számított, ha valakinek házasságon kívül született gyermeke. Manapság már szerencsére sokkal elnézőbb a közvélemény, legalábbis, ha nem sztárokról van szó. Egy-egy házasságtörő híresség balkézről született csemetéje még ma is fel tudja zavarni az állóvizet - összegyűjtöttük hát az utóbbi évek leghíresebb és legbotrányosabb lebukásait.

A botrány kirobbanás után Maria azonnal elindította a válást, ennek pedig már négy éve. A Daily Mail információi szertint ez idő alatt a felek minden részletről megállapodtak, felosztották a 400 millió dolláros vagyont, megegyeztek minden részletben, de az aláírás hónapok óta várat magára.

Érthetetlen, hogy az egykori kormányzó miért nem akar pontot tenni az ügy végére, holott már 2012 óta új barátnője van, Heather Milligan pszichoterapeuta személyében.

Arnold Schwarzenegger és Heather Milligan Forrás: Northfoto

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.