Fellebbez a magas gyerektartás ellen Pécsi Ildikó fia

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu, Forrás: MTVA -
gyerektartás válás Pécsi Ildikó Pártos Csilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy a Life.hu is megírta, közel két év után kimondták Pécsi Ildikó fia, Szűcs Csaba és neje, Pártos Csilla válását. A tárgyalás központi té­mája közös gyermekük, Csaba tartásdíja volt. Az ítélet visszamenőleg 1,3 millió gyerektartás kifizetésére és havi 115 ezer forintra kötelezi a férfit, aki fellebbezést tervez.

"Néhány hónappal korábban – ideiglenes intézkedésként – havi 60 ezer forintnak megfelelő összeget állapított meg a bíróság, ám a mostani ítélet szerint 115 ezer forintot kellene fia után fizetnie Csabának. Ez azt jelenti, hogy visszamenőleg 1,3 millió forintot követelnek ügyfelemtől. A bíróság – számunkra ismeretlen módszerrel történt – mérlegelésétől függetlenül, tudomásunk szerint az elmúlt hónapokban semminemű olyan változás nem következett be ügyfelem jövedelmi és vagyoni viszonyaiban, ami majdnem a duplájára emelhetné a tartásdíj összegét. Az ítélet ezen rendelkezése jogszabály- és iratellenes, valamint végrehajthatatlan is. Ezt méltatlanul magasnak tartjuk, ezért mindenképpen fellebbe­zünk"nyilatkozta a Borsnak dr. Bilkei-Gonzó Dávid, Pécsi fiának ügyvédje.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu, Forrás: MTVA

Pártos Csilla ügyvédje azonban másképp vélekedik.

"A tartásdíj vonatkozásában az ítélet előzetesen végrehajtható, ha nem fizeti meg, annak büntetőjogi kö­vetkezményei le­hetnek. A válást már kimondták, a gyermek az anyjánál marad, de közös megegyezéssel láthatja az apját. A hétfői tárgyaláson Csaba már nem kívánt megjelenni, mert nem szeretne egyik szülője oldalára sem állni" – nyilatkozta dr. Gerencsér András.

Tovább tart a miskolci kisfiú kálváriája: Nem akarja látni az anyja Gerzsont?http://www.life.hu/csalad/20151022-nem-akarja-latni-az-anyja-gerzsont-a-miskolcon-elhagyott-kisfiut.htmlNem túlzás, egy egész ország szurkolt, hogy előkerüljön a Miskolcon elhagyott gyerek mamája. Nos, meglett, és később nyilatkozott is. CsaládOrigoTudatosan vagy ész nélkül - Te hogy vásárolsz?http://www.life.hu/csalad/20151029-igy-vasarolj-tudatosan-figyeld-az-akciokat-kuponokat.htmlÉletünket áthatják a reklámok, amerre csak lépünk vásárlásra, fogyasztásta buzdítanak bennünket - ebben a felgyorsult, impulzív környezetben ember legyen a talpán, aki tudatosan, terv szerint tudja élni a mindennapjait. A tudatos vásárlás a mai világ egyik legnagyobb kihívása, amire ha kellő figyelmet fordítunk, akár több ezer forint is a zsebünkben maradhat. Nem hiszed? Okulj videónkból! CsaládThinkstockNégy éve, hogy kibővült Majkáék családja - Boldog szülinapot Marián!http://www.life.hu/csalad/20151109-majka-es-dundika-kisfia-majoros-marian-4-eves-lett.html"Sziasztok én Majoros Marián vagyok és jelentem megérkeztem" – írta Majoros Péter, alias Majka 2011.11.11-én a Facebook-oldalán. A kisfiú nem mindennapi születési dátumát csak hangsúlyozta, hogy délelőtt 11 órakor látta meg a napvilágot. CsaládOrigoÉdes kismajmokat etetett Berki Natasa Zselykehttp://www.life.hu/csalad/20151110-edes-kismajmokat-etetett-berki-natasa-zselyke.htmlNati 2. születésnapja alkalmából állatkertbe látogatott a Berki család, ahol majmokat etethettek. Krisztián hamar a kisállatok kedvence lett… Család--Átok vagy áldás? Így szabadultak meg nem várt gyermekeiktől a hírességekhttp://www.life.hu/csalad/20151109-sztarok-akik-orokbe-adtak-gyermekuket.htmlVannak, akik nagyon szeretnének babát, de nem sikerül, és vannak olyanok is, akiknek egy óvatlan pillanatban becsusszan egy nem tervezett gyermek – ez az utóbbi még az ünnepelt világsztárokkal vagy nagyra becsült tudósokkal is megeshet. Egy ilyen helyzetben az egyik leghumánusabb megoldás lehet, ha a szülők örökbe adják gyermeküket, remélve, hogy a kisbabára egy szerető, gondos és náluk jobban felkészült családban boldog élet vár majd. CsaládOrigoKirály Viktor: „Csúfoltak, beszóltak, sőt, meg is vertek egyszer"http://www.life.hu/csalad/20151110-kiraly-viktor-enekest-az-amerikai-the-voice-versenyzojet-gyermekkoraban-csufoltak-es-megvertek.htmlAz amerikai The Voice élő showjába jutott énekes gyermekkoráról vallott, és kiderült, az iskolában sokszor kicsúfolták.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.