karácsony 2015 szépségkirálynő Kulcsár Edina szegénység nélkülözés szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világ második legszebb lányának gyermekkorában nélkülöznie kellett, de ő a nehézségek ellenére is tudott nevetni.

Kulcsár Edina mögött mozgalmas év van, a szakmai sikerek mellett azonban a magánéletében is változás állt be: nemrég szakított vőlegényével és a mellében csomót találtak. A szépségkirálynő karácsonykor majd megpihenhet és akárcsak gyermekkorában, újra hármasban ünnepelhet a dédmamájával és édesanyjával – írja a hot!.

Forrás: Facebook/Kulcsár Edina

„Készülődés közben felidézzük a régi karácsony hangulatát, amikor ajándékra is alig futotta. Viszont élményekből és nevetésből sosem volt hiány" – mondta Edina.

"Csak a család fel ne bomoljon" - Együtt maradni mindenáron?http://www.life.hu/csalad/20151209-a-nane-egyesulet-pszichologus-beszel-a-csaladon-beluli-eroszakrol.htmlMi, nők gyerekkorunkban sok mindent megtanulunk magunkról és az emberi kapcsolatokról. Úgy nevelnek bennünket, hogy elhigyjük: a legfőbb, esetleg egyetlen életcélunk a nagy Ő-re várni, jó feleséggé és anyává válni, majd minden erőnkkel azon lenni, hogy férjünket boldoggá tegyük és a családunkat egyben tartsuk - bármi áron. Család--Szívhezszóló üzenetben köszöntötte fel Catherine Zeta-Jones a 99 éves apósáthttp://www.life.hu/csalad/20151210-catherine-zeta-jones-szivhezszolo-uzenetben-koszontotte-fel-a-99-eves-kirk-douglast.htmlEgy bájos fotóval és pár kedves sorral köszöntötte a színésznő apósát, Kirk Douglast 99. születésnapján. Család--"Sunyi módon nem a férjem vert meg, hanem megveretett a gyerekeinkkel"http://www.life.hu/csalad/20151207-nane-csaladon-beluli-eroszak-egy-aldozata-tortenet.htmlA családon belüli erőszak nem magánügy. A nők megalázása, sértegetése nem része egy "normális" párkapcsolatnak. A gyermekek bántalmazása nem egy nevelési módszer. Egyetértesz velünk? Mégis: Magyarországon minden hónapban legalább egy gyermek, és minden héten legalább egy nő válik a családon belüli erőszak áldozatává. Család--Sírva fakadtak az ajándékuk láttán a gyerekek - Cuki videó! http://www.life.hu/csalad/20151208-meghato-video-igy-orulnek-orokbefogadott-testveruknek-a-gyerekek.htmlAz anyuka és az apuka úgy döntöttek, különleges módon adják át az idei meglepetésüket a lányaiknak. A fa alatt azonban nem várt dolog várta őket. CsaládThinkstockFilléres karácsonyi ajándékok, amiknek mindenki örülni foghttp://www.life.hu/csalad/20151204-apro-finomsagok-amiknek-mindenki-orul-kave-tea-bonbon.htmlTe is azt gondolod, hogy a karácsonynak nem kell feltétlenül a méregdrága ajándékokról és luxusmeglepetésekről szólnia? Nos, igen, a karácsony a szeretet ünnepe – nem az ajándék mérete, netán ára, hanem a szándék a fontos. CsaládThinkstockHitel, költekezés, eladósodás - Így előzd meg a karácsonyi vásárlási lázathttp://www.life.hu/csalad/20151208-szopper-zsofia-penzugyi-tanacsado-tippjei-a-karacsonyi-bevasarlasra.htmlA karácsony a család, a szeretet és lassacskán a vásárlás ünnepe is lesz - az emberek tömege lepi el a bevásárlóközpontokat, vagy éppen online rohamozzák meg az áruházakat, hogy szeretteiknek a legszebb, a legjobb ajándékot vegyék meg. Annak érdekében azonban, hogy a 2016-os évet ne üres pénztárcával indítsuk, érdemes néhány tanácsot megfogadni. A következőkben Szopper Zsófia, a Life.hu pénzügyi tanácsadója lesz segítségünkre. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.