Hogyan ne égesd le magadat és a gyerekeidet a neten

Forrás: Thinkstock -
Facebook szülő internet gyereknevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az internet számtalan veszélyt rejthet egy kisgyerek, vagy akár egy tini számára is. Éppen ezért fontos, hogy a szülők ne csak papoljanak arról, mit szabad, és mit nem a virtuális térben, hanem ők maguk is jó példával szolgáljanak. Hiszen egy megszállott Facebook-anyuka intelmei annyira nem hitelesek, ugye? 

Lássuk hát, mik azok a netes hibák, amiket a szülők hajlamosak elkövetni.

  • A legtöbb szülő, amikor gyermeke abba a korba lép, hogy már önállóan használja az internetet, néhány óvó tanáccsal látja el őt azzal kapcsolatban, hogy ne "álljon szóba" ismeretlenekkel, ne áruljon el magáról túl bizalmas dolgokat, és ne posztoljon semmit, amit esetleg később megbánna. Arról azonban ritkábban beszélnek, hogy hasonlóan veszélyes dolog a pornográfia, illetve mások megszégyenítése is. Hogy miért nem? Ezek a témák túl kínosak egy szülő-gyerek beszélgetéshez... Öreg hiba.
  • Forrás: Thinkstock

  • A képmutatás hibájába is sok szülő belecsúszik, aki kitiltja a gyermeke mobiltelefonját az ebédlőasztal mellől, ő azonban a leves és a főétel közben megnézi a neten, milyen idő lesz holnap, illetve a legutóbbi futballmeccs eredményére is rápillant. Az sem szép, ha automatikusan lenéznek minden információt, amit a gyerek a neten olvasott, majd titokban utánaolvasnak, és persze a szülők is a Google-t használják e célra.
  • A harmadik gyakori hiba a Facebook-anyuka szindróma. Amikor egy édesanya lépten-nyomon a gyermekeivel dicsekszik a neten, például felteszi a képet a családi társasjátékozásról, arról persze már nem, hogy utána mindenki összeveszett mindenkivel, és órákig egymáshoz sem szóltak. És ami végképp tilos: ne posztold ki a gyerekek bizonyítványát, és ne áradozz alatta arról, hogy mennyire büszke vagy rájuk.
  • Abba a hibába se ess, hogy a gyermeked Facebook-oldalát használod kommunikációs célokra, hiszen ezt az összes barátja látja, és nem valószínű, hogy bárki örülne, ha egy ilyen üzenetet olvasna az anyukájától: "Drágám, reggel olyan morcos voltál, remélem, már minden rendben. Szeretlek: anya." Ha üzenni akarsz, írj neki sms-t! Olyan családi képeket se tegyél ki a netre, amin rajta van tinédzser gyereked, mert nem biztos, hogy örülni fog neki, ha a barátai éppen hullámvasutazás közben látják. És a gyereked barátainak fotóit sem szükséges egyfolytában lájkolni, ezzel is csak zavarba hozod őt.
  • Forrás: Thinkstock

  • Felejtsd el a hashtageket, mert nevetségessé teheted magadat, és a gyereked is cikinek fogja tartani. Ha pedig a WhatsApp alkalmazást használod, ne feledd, hogy ez nem a hosszú bölcselkedések és vicces idézetek helye, hanem egyszerűen üzenetküldésre való, és ha bármi tréfásnak vélt dolgot írsz oda magadról, azt mindenki látni fogja, akinek megvan a telefonszámod.

Amikor az ötéves Petike ismerősnek jelöl a Facebookon

Huszonkilenc évvel ezelőtt, 1986-ban születtem. Tabletek, mobiltelefonok, a legfontosabb pedig, hogy Facebook nélkül telt el a gyerekkorom. És tudod, mit? Örülök neki. Na, nem mintha a digitális technika vívmányait ördögtől valónak tartanám, sőt! Kifejezetten rajongok a különféle kütyükért. Attól viszont borsódzik a hátam, amikor a barátaim öt-hat-hét éves gyerekei jelölnek meg ismerősnek. Egy kisiskolásnak tényleg a Facebook az ideális játszótér?

  • Hasonlóan bánj óvatosan az Instagrammal is, ez ugyanis szintén nem az akadémiai és politikai fejtegetések fóruma, és nagyon keskeny mezsgye húzódik a között, ami tényleg érdekes, és a között, ami inkább csak hatásvadász. Egy csokor nárcisz alatta egy Coelho-idézettel például nem igazán idevaló.
  • Vigyázz azzal is, hogy ne próbáld áltudományos magyarázatokkal távol tartani gyermekedet a mobiltelefonjától. Nem érdemes azzal ijesztgetni, hogy ha a zsebében hordja a telefonját, meddő lesz, de azzal sem, hogy ha éjszaka a szobájában tartja, károsodni fog az agya.
  • Forrás: Thinkstock

  • Ne kémkedj a gyereked után, miközben a neten kóborol! Ha érdekel, miket nézeget, inkább kérdezd meg nyíltan, különben azt az érzést kelted benne, hogy nem bízol benne, és állandóan felügyelni akarod.
  • Végül a legrosszabb kérdés, amit feltehetsz a gyermekednek, az az, hogy mégis mit csinált egész nap a közösségi oldalon, és hogy miért vált ennyire netfüggővé. Erre nehezen tudnának válaszolni, ők ugyanis nem érzik magukat függőnek, csak egyszerűen azt érzik, hogy ha nincsenek képben, nem reagálnak mások bejegyzésére időben, illetve nem posztolnak magukról megfelelő mennyiségű képet egy nap, akkor kimaradnak valamiből. Hogy miből, arra igazán ők maguk sem tudják a választ, de nem érdemes ezen vitatkozni velük, inkább gondolkozz alternatívákon, különféle olyan programokon, amikkel elcsábíthatod a gyerekedet a monitor elől, és amik ugyanolyan szórakozást tudnak neki nyújtani.
"Volt, hogy rendőröket kellett hívnom, hogy láthassam a gyerekem" - egy édesapa kálváriájahttp://www.life.hu/csalad/20151228-interju-egy-apukaval-aki-nem-lathatja-a-gyereket.htmlHa szokás azt mondani, hogy anya csak egy van, akkor azt se felejtsük el, hogy bizony apából is ugyanúgy csak egy van. Ideális esetben egy gyereket az édesanyának és az édesapának közösen kellene felnevelnie, még akkor is, ha már nem élnek együtt, hiszen a gyerkőcöknek mindkét mintára, nevelési módszerre és mindkét szülő védelmező szeretetére szükségük van. CsaládThinkstockA dadusgate: Férj a dadával, a család romokbanhttp://www.life.hu/csalad/20151203-sztarok-akik-elhagytak-feleseguket-2015-ben-a-dadusert.htmlHiába gyönyörűek, sikeresek és gazdagok, hiába irigykedik rájuk több millió nő a világon, valaki őket is unja. Hogy kik ők? Olyan befutott hollywoodi sztárok – és emellett gondoskodó családanyák –, akiknek az élete egy ponton összekapcsolódott: párjuk mindegyikőjüket megcsalta a gyerekek dadájával. Család--Filléres karácsonyi ajándékok, amiknek mindenki örülni foghttp://www.life.hu/csalad/20151204-apro-finomsagok-amiknek-mindenki-orul-kave-tea-bonbon.htmlTe is azt gondolod, hogy a karácsonynak nem kell feltétlenül a méregdrága ajándékokról és luxusmeglepetésekről szólnia? Nos, igen, a karácsony a szeretet ünnepe – nem az ajándék mérete, netán ára, hanem a szándék a fontos. CsaládThinkstockTápláló, egészséges és finom - Íme, a tökéletes reggelihttp://www.life.hu/csalad/20151204-harom-egeszseges-es-taplalo-szendvics-reggelire.htmlReggelente valami egészséges, mégis kiadós finomságot szeretnél enni? Olyat, amit könnyedén magaddal vihetsz a munkahelyedre, vagy akár a gyerekeknek is el tudsz csomagolni? A megoldás egyszerűbb, mint gondolnád. Család--2015 legbefolyásosabb tinédzsereihttp://www.life.hu/csalad/20151221-2015-legsikeresebb-legbefolyasosabb-tinedzserei-a-time-szerint.htmlA Time az idén is összeállította az év legsikeresebb tinédzsereinek listáját. A felsoroláson összesen harmincan kaptak helyett - a következőkben bemutatjuk az 5 legmenőbb tizenévest. CsaládAFPA hálózat csapdájában - Netes kisokos szülőknekhttp://www.life.hu/csalad/20151211-netes-szotar-szuloknek-4g-3g-lte-hogy-ertsuk-mi-mit-jelent.htmlNéha úgy érzed, hogy gyermekedet és téged egy egész világ választ el? Folyamatosan okostelefonját nyomkodja, különböző "gékről", frekvenciákról meg sebességről beszél neked, mialatt te tátott szákkal bámulsz rá? Olvasd el kisokosunkat és brillírozz te is! Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.