Elcserélt életek: 25 évvel ezelőtt keverték össze a babákat

Forrás: AFP -
tévedés csere szülés születések újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy grazi kórházban cserélhettek el két újszülöttet 25 évvel ezelőtt, de egyelőre csak az egyikük kiléte ismert. Véradás alkalmával merült fel a gyanú, amelyet végül egy DNS-teszt igazolt.

Az érintett lány 2014 év elején egy véradás után azt vette észre, hogy a vércsoportja eltér attól, amelyet édesanyja kismamakönyvébe bevezettek. A kórház igazgatója, Gebhard Falzberger szerint az esetet 2015 áprilisában jelentették a grazi ügyészségnek. Mivel a hatóság az eljárást időközben lezárta, a kórház most az érintett családdal együtt igyekszik kideríteni a történteket - írja az MTI-re hivatkozva az Origo.

Illusztráció Forrás: AFP

A Kleine Zietung című osztrák lap beszámolója szerint a véletlen csere 1990. október 15. és november 20. között történhetett. Az ügy felderítése érdekében

a kórház ingyenes DNS-tesztet ajánl azoknak, akik ebben az időszakban a kórházban születtek vagy hozták világra gyermeküket.

A szóban forgó időben mintegy 200 lánygyermek született az osztályon, eddig négyen végeztették el a tesztet. Az osztály vezetése szerint ma már a véletlen csere elképzelhetetlen lenne, hiszen az újszülöttekre két azonosító karszalagot is tesznek, a kilencvenes években használt egy szalag helyett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.