Egy apuka egyéves lányával együtt lefutotta a félmaratont

Forrás: Bill_Baumeyer/Bill_Baumeyer -
baba apa félmaraton gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy férfinak nem kell felhagynia álmaival és hobbijaival, csak azért mert gyermeke született. Bizonyítja ezt Calum Neff is, aki egyéves kislányával futotta le a félmaratont, és elsőként értek a célba. Na jó, a kislány lehet, hogy végigaludta, mivel végig egy babakocsiban feküdt.

A 31 éves Calum Neff világrekordot tudhat magáénak, ugyanis nemrég a babakocsiban fekvő, 11 hónapos kislányát tolva futotta le a félmaratont. A páros 1 óra 11 perc 27 másodperc alatt

elsőként teljesítette a távot.

És igen! Új rekord! Forrás: Bill_Baumeyer/Bill_Baumeyer

Az apuka később úgy nyilatkozott, hogy hihetetlen élmény volt számára ez a nap, és még boldogabbá tette, hogy még ezt a kisebbik lányával is megoszthatta. Ismét bebizonyosodott számára, hogy nincs olyan, hogy lehetetlen, és ahogy a péládja is mutatja: az apaság nem egyenlő azzal, hogy fel kell adni az álmokat és a hobbikat, sőt!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.