Gáspár Laci még nem heverte ki édesapja halálát

halál veszteség Gáspár Laci apa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekest máig lelkiismeret-furdalás gyötri, amiért nem tudott érzelmileg közel kerülni az apjához.

Gáspár Laci édesapja tíz éve hunyt el, alig 47 évesen, de az énekes még mindig nem tudta túltenni magát a veszteségen. Nem kerültek érzelmileg közel egymáshoz, ami máig bántja őt.

Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu

Laci a Story magazinnak árulta el, hogy tíz év után is nagyon hiányzik neki az édesapja. Különösen fáj neki, hogy még elbúcsúzni sem tudtak egymástól.

“Soha nem tudom pótolni, amit akkor elmulasztottam, és életem végéig gyötör ezért a bűntudat” - ismerte be Laci a lapnak. Az énekes azt is elmondta, hogy soha nem került sor köztük igazi, mély beszélgetésekre. Szégyenkezve vallotta be, hogy mindig kitért ezek elől, mivel akkoriban zárkózott és visszahúzódó ember volt, ami miatt mélységesen haragszik magára.

Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu

Annak idején még azt is túl kínosnak érzete, hogy bevallja neki, mennyire szereti, pedig az édesapja nagyon büszke volt rá, főként, amikor bekerült a Megasztár döntőjébe. Laci viszont tanult a hibájából, és saját gyerekeivel mindig érezteti, hogy mennyire szereti őket.

"Nálam nem telik el úgy nap, hogy nem mondanám el legalább egyszer: Szeretlek kisfiam és kislányom!" - mondta az énekes a magazinnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.