Angelina Jolie gyerekei nem nézik sokba a színésznő munkáját

Forrás: Northfoto -
gyerekek színészet Angelina Jolie munka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyerekek szerint nagyon könnyű a színészkedés, ráadásul tapasztalatból beszélnek!

Brad Pitt és felesége egyáltalán nem szeretnék, ha hat gyermekük közül bármelyik is a nyomdokaikba lépne. Angelina elmondta, hogy ha mégis ez lenne a legnagyobb álmuk, hát rendben, de előtte tanuljanak valami normális szakmát is!

Forrás: Northfoto

Annak ellenére, hogy nem akarják gyermekeiket a színészi pálya felé terelni, most négy gyerkőc mégis kaphatott egy kis ízelítőt szüleik szakmájából. Pax, Zahara, Shiloh és Knox ugyanis a Kung Fu Panda harmadik részében vállaltak szinkronszerepeket, így megízlelhették, milyen is ez a műfaj, és végre anyukájukat is láthatták színészkedni. A dolog viszont nem úgy sült el, ahogy Angelina remélte. A gyerekek nagyon komolyan vették a feladatukat, ám végül megrökönyödve tették fel anyukájuknak a kérdést.

Nők, akik megváltoztatták a világothttp://www.life.hu/csalad/20160307-nok-napja-marcius-8-tehetseges-nok-akik-megvaltoztattak-a-vilagot.html1857. március 8-án mintegy negyvenezer textilipari munkásnő sztrájkolt New Yorkban egyenlő béreket és munkaidő-csökkentést követelve. 1910-ben, a II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson határozták el, hogy a sztrájk emlékére bevezetik a nemzetközi nőnapot. 160 évvel a sztrájk után, a modern kor emberének szinte hihetetlen, hogy ezen a jeles napon eredetileg a női egyenjogúságért vívott harcra emlékezünk. Család--Ördög Nóra: “Este bizony ott kell legyen a vacsora az asztalon”http://www.life.hu/csalad/20160308-ordog-nora-beavatott-hogyan-telik-egy-dolgos-hetkoznapja.htmlA műsorvezető a kamerán kívül ugyanolyan anya, feleség, háziasszony, mint bárki más, és pont annyit dolgozik, mint a többi nő, csak belőle többet láthatunk a tévében. CsaládFotó: Szabó Gábor - OrigoRoberto konyhája: Paradicsomos húsgombócleveshttp://www.life.hu/csalad/20160307-rostas-robert-a-life-hu-sefje-paradicsomos-husgomboclevest-keszit.htmlSzombat reggel úgy éreztem főznöm kell egy finom levest! El is indultam a Rákóczi téri piacra, ahol belebotlottam a szomszéd Vali nénibe. Kérdeztem, mit vett és azonnal mondta is, hogy a legszebb marhahúst a piacon. Nekem sem kellett több, azonnal megkerestem a hentest és vettem egy 30 dkg marhalábszárat. CsaládOrigo55 évnyi házasság után úgy kellett levágni a férfi ujjáról a jegygyűrűthttp://www.life.hu/csalad/20160307-55-evig-viselte-a-jegygyurut-amit-vegul-le-kellett-vagni.htmlA jegygyűrű a házasságot szimbolizálja és az ezzel járó felelősséget, valamint a következményeket, amelyekkel számolnunk kell. Egy férfi 55 éven keresztül egy percre sem vette le az ékszert, amit most úgy kellett levágni az ujjáról. CsaládThinkstockA 45 éves Naomi Campbell most már anya akar lennihttp://www.life.hu/csalad/20160307-naomi-campbell-modell-bevallotta-hogy-most-mar-keszen-all-az-anyasagra.htmlA szupermodell elismerte, hogy most áll készen arra, hogy egy teljesen új fejezetet nyisson az életében, és anya legyen! Család--5+1 pártípus, akik biztosan nem bírják sokáig egymás mellett http://www.life.hu/csalad/20160307-onimado-se-veled-se-nelkuled-kapcsolatok-emberek-akiknek-nem-kellene-hazasodniuk.htmlPattanásig feszülő viták, szélsőséges helyzetek, anyagi problémák és önimádás. Egyes kapcsolatok már azelőtt halálra vannak ítélve, hogy elkezdődnének. Vigyázz, egy-kettőnél előfordulhat, hogy magatokra ismersz! Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.