4 éven át jegyzetelt mozgáskorlátozott lányának az egyetemen egy nyíregyházi édesanya

Forrás: Getty Images -
mozgáskorlátozottak diploma Nyíregyháza lány Debreceni Egyetem jegyzetelés Debrecen egyetemista hallgató
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Debreceni Egyetem tiszteletbeli hallgatója lett az édesanya, aki négy és fél éven át jegyzetelt mozgáskorlátozott lányának.

Hajnalka születésekor oxigénhiány lépett fel, és csak egyéves korában derült ki, hogy ez a mozgására és a beszédére is kihat majd egész életében. A nyíregyházi lány azonban nem adta fel álmát: édesanyja, Ildikó segítségével idén februárban vehette át programtervező informatikus diplomáját.

Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images

Hajnalka rengeteget köszönhet édesanyjának, Hegedűsné Éberhardt Ildikónak, akit a Debreceni Egytem tiszteletbeli hallgatójává fogadta négy és fél éven át tartó jegyzeteléséért, amivel segítette lánya tanulását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.