Vajna Timi 20 év múlva a gyerekei körében akar élni

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
Vajna Timi család jövő gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre magabiztosabb üzletasszonyként tevékenykedik a mindennapokban, aki nemcsak a közeli, hanem a távoli jövőre is gondol.

Timi már az egyetemi évek alatt is dolgozott, mára pedig több sikeres vállalkozás vezetője. Azzal foglalkozik, ami érdekli őt. Minden a Miss Universe Hungary-vel kezdődött, ami több üzlet beindítására is inspirálta - írja a Hot.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

“Az egyik üzlet hozta a másikat” - árulta el a lapnak Timi és hozzátette, a kasztingügynökség és a gyémántüzlet ötlete is a szépségverseny kapcsán jött. Mivel mindig is érdekelte őt a divat és a szépségipar, nagyon örül, hogy azzal foglalkozhat, amit szeret. “Nagy szerencsém van, hogy olyan dolgokkal foglalkozhatok, amiket szeretek. Motivál a közeg, amiben dolgozom. A férjem pedig segítségemre van a vállalkozásokban” - mondta Timi, aki azt is elárulta, hogy hogyan látja magát a jövőben.

“Húsz év múlva remélem, már a gyermekeim körében élek. Nagyon szeretnék komoly társadalmi munkát végezni, főleg Magyarországon és a magyar emberek szolgálatában”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.