Fény derült Dustin Hoffman egyik családi titkára - A sztár összeomlott!

Forrás: PBS -
Dustin Hoffman
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 78 éves sztár az amerikai Finding Your Roots című műsorban szembesült először fájdalmas családi történetével.

Egy családfakutató műsor forgatásán roskadt magába a sztár, amikor tudomást szerzett eltitkolt dédanyja, Libba szenvedéseiről, aki koncentrációs tábor túlélőként, 62 évesen, fél karral és időskori demenciával érkezett meg családjával az Amerikai Egyesült Államokba, még az 1930-as évek elején.

Forrás: PBS

Mindeddig az Oscar-díjas színésznek fogalma sem volt arról, hogy zsidó dédanyja 5 évig raboskodott az orosz koncentrációs táborban.

Ekkor a Hoffmann család a mai Ukrajna területén élt.

Dédanyja, Libba túlélte, és 53 éves korában először Argentínába, majd 10 évvel később Chicagóba költözött a családjával, ahol 1946-ban 76 évesen halt meg.

Az amerikai show műsorvezetője, Henry Louis Gate Jr. igazi harcosnak titulálta az egész Hoffmann családfát.

Ekkor omlott össze a színész.

“Ha az emberek ezután megkérdezik : Ki vagyok? Azt mondom, hogy zsidó vagyok. Ők azért élték túl, hogy én itt lehessek” – tette hozzá David Hoffmann, akinek a szülei jobbnak látták, ha nem beszélnek a család fájdalmas múltjáról.

Fejen pisilte magát a fotózáson egy kisfiú - Vicces fotó!http://www.life.hu/csalad/20160329-egy-hazaspar-kisbabajat-nem-erdekelte-a-fotozas-es-lepisilte-a-fotost.htmlA családi képek sohasem mennek ki a divatból: mindig jó rájuk nézni, és egyetlen fotóra sem mondhatjuk, hogy rosszul sikerült, sőt! Minél kínosabb pillanatot kapott el a fotós, annál viccesebb utólag visszanézni. Így történt most is, amikor egy kisbaba lepisilte a saját fejét. Szép találat! CsaládOrigoJennifer Aniston elárulta a jól működő házasság titkáthttp://www.life.hu/csalad/20160311-jennifer-aniston-elarulta-a-jol-mukodo-hazassag-titkat.htmlJennifer Aniston és Justin Theroux nyolc hónapja mondták ki a boldogító igent, de elmondásuk szerint még mindig úgy érzik magukat, mintha nászúton lennének. A színésznő most elárulta mi a titkuk. Család--Ez a családi káosz humoros formába önvehttp://www.life.hu/csalad/20160317-egy-fotos-megorokitette-kepein-a-csaladi-kaoszt.htmlGyereket nevelő ismerőseinktől hallhattuk már, hogy a családosdi nem mindig csak önfeledt móka és kacagás. Ezt a káoszt öntötte humoros formába Danielle Guenther amerikai életmódfotós is. CsaládOrigo55 évnyi házasság után úgy kellett levágni a férfi ujjáról a jegygyűrűthttp://www.life.hu/csalad/20160307-55-evig-viselte-a-jegygyurut-amit-vegul-le-kellett-vagni.htmlA jegygyűrű a házasságot szimbolizálja és az ezzel járó felelősséget, valamint a következményeket, amelyekkel számolnunk kell. Egy férfi 55 éven keresztül egy percre sem vette le az ékszert, amit most úgy kellett levágni az ujjáról. CsaládThinkstockKiderült kivel randizik Rubint Réka a férje helyetthttp://www.life.hu/csalad/20160309-rubint-reka-masik-pasival-randizott.htmlRubint Réka egy családi pillanattal örvendeztette meg rajongóit az Instagram-oldalán. Egy randevú erejéig ugyanis lecserélte férjét a kis Norbira. Család--Terhes a dadus, aki miatt Gwen Stefani és Gavin Rossdale elváltakhttp://www.life.hu/csalad/20160307-terhes-az-a-dadus-aki-miatt-elvalt-gwen-stefanie-es-gavin-rossdale.html13 év házasság, és 3 gyerek után Gavin Rossdale házon belül, a dadussal csalta meg Gwen Stefanit, ezek után pedig nem meglepő, hogy elváltak. A dadusról nemrég kiderült, hogy terhes, de vajon ki az apa? Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.