A remény gyermekei: 3 megható történet a szivárványbabákról

Forrás: Melissa Gregersen -
megható vetélés halva születés remény szivárványbaba újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Óriási lelki teher a szülőknek, de főként a nőknek, ha rengeteg próbálkozás után sem akar összejönni a baba. A vetélés, a halva születés, vagy éppen a csecsemő elvesztése után megszületett egészséges gyerekek a “szivárványbabák”.

Három nő mesélte el megható, ugyanakkor reményt keltő történetét. Mindegyikük elképesztő fájdalmakon ment keresztül, mire végre megérkezett hozzájuk a különleges és egyedi csoda, a gyermekük. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a szörnyűségek megtapasztalása ellenére megnyugtató a tudat, hogy nincsenek egyedül.

5 évnyi sírás és csalódás után érkezett meg a csoda

Forrás: Melissa Gregersen

Amikor elindultunk ezen az úton, fogalmam sem volt róla, hogy ennyi veszteséget, dühöt és félelmet kell átélnünk, mire végül az öröm is megérkezik. Reményekkel telve vágtunk bele, azonban folyamatosan csalódnunk kellett. A kezelések, gyógyszerek és tesztek ellenére sem sikerült teherbe esnem. Három vetélésem volt. 5 év után teljesen kimerültek voltunk, a szakemberek pedig azt mondták, hogy utunk végéhez értünk, mert a testem nem reagál a kezelésekre. De én nem adtam fel a reményt és meg lett az eredménye! A veszteségeket, amiket átéltem, soha nem fogom elfelejteni, de az én kis szivárványbabám visszaadta nekem a reményt.”

Félelem és veszteség vezetett az örömhöz

Forrás: Lauren Davidson

“Egész életemben csak egyetlen munkát akartam, azt, hogy anya legyek. A legnagyobb félelmem pedig az volt, hogy nem leszek képes teherbe esni, vagy, hogy nehéz lesz az út. Az első babát 8 hetesen vesztettük el, és ez teljesen elpusztított. Szerencsére azonban nem adtuk fel a próbálkozást. Nehéz a veszteségre áldásként tekinteni, de ha nem megy el az első gyermekem, most nem ez az energikus és intelligens kislányom lenne. Mindennek megvan az oka. Néha nehéz ezt meglátni abban a pillanatban, de bíznod kell abban, hogy nagyon és jobb dolgok előtt állsz”

Áldott öröm röm és pusztító fájdalom előzte meg a valódi boldogságot

Forrás: Lauren Davidson

“Már azelőtt gyerekekről álmodoztunk a férjemmel, hogy összeházasodtunk volna. Mindentől függetlenül a szülővé válás soha nem volt kérdés számunkra. Rengetegszer próbálkoztunk, mindig sikertelenül. Ezután jött a meddőségi kezelés. Mivel továbbra sem akart összejönni a baba, Isten kezébe helyeztük a sorsunkat. Röviddel azután terhes is lettem. Majd jött a pusztító hír a vizsgálaton: a baba nem növekszik, és nincs szívverése. Soha azelőtt nem éltem át hasonlót. Az áldott öröm helyett hirtelen mélységes fájdalmat éreztem. Rengeteget imádkoztunk, miközben attól rettegtem, hogy Isten terve számunkra talán nem az, hogy szülőkké váljunk. Én lepődtem meg a legjobban, mikor újra teherbe esetem a mi szivárványbabánkkal. A lányunk nemcsak az ártatlan és tiszta szeretet ajándékát adta nekünk, de visszaadta a hitünket is.”

Gombos Edinát hatalmas öröm értehttp://www.life.hu/csalad/20160408-gombos-edinat-a-tv2-egykori-musorvezetojet-hatalmas-orom-erte.htmlA TV2 egykori műsorvezetője hosszú idő után láthatta újra szeretett édesanyját. CsaládOrigoÍme, 5 sztár, akik imádják a szoptatás közben készült szelfikethttp://www.life.hu/csalad/20160408-5-sztar-koztuk-pirner-alma-es-hargitai-bea-akik-rajonganak-a-szoptatas-kozben-keszult-szelfikert.htmlGisele Bündchen, Miranda Kerr, Alyssa Milano, Pirner Alma és Hargitai Bea. Vajon mi a közös bennük? A brelfie, vagyis „breastfeeding selfie", ami a szoptatást népszerűsítő sztárédesanyák között is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Család--Megszületett Anne Hathaway első gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20160408-megszuletett-anne-hathaway-szineszno-es-ferje-adam-shulman-elso-gyermeke.htmlHatalmas örömhír érkezett Anne Hathaway és férje, Adam Shulman háza tájáról: a párnak megszületett első gyermeke. A kisfiú március 24-én jött világra, de szülei csak most közölték a hírt rajongóikkal. Család--Szomorú hír: Beyoncé és Jay-Z nem tervez újabb gyerekethttp://www.life.hu/csalad/20160407-beyonce-es-jay-z-nem-vallal-meg-egy-gyereket.htmlA házaspár úgy tűnik feladta a második gyereket dédelgető álmukat, állítólag azért, mert Beyoncé szervezete még nem áll készen egy újabb terhességre. Család--Ben Affleck és Jennifer Garner ismét összeköltöznek?http://www.life.hu/csalad/20160407-a-hirek-szerint-ben-affleck-es-jennifer-garner-ismet-egyutt-fognak-elni.htmlBen csak nemrég bérelte ki Brook Shields házát - rögtön a volt felesége szomszédságában -, ám most úgy tűnik, hogy a család ismét egy fedél alatt él majd, legalábbis Ben legújabb filmjének forgatási ideje alatt. A színész már ki is nézett egy lakást Londonban. Család--Drew Barrymore a kislányával jógázik: Cuki fotó!http://www.life.hu/csalad/20160407-kislanyaval-jogazik-drew-barrymore.htmlFantasztikus összhangba került Drew Barrymore és lánya, akiknek jógaóráját egy csodálatos fotón örökítették meg. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.