A Schobert gyerekek csak az egyik szülőjüknek drukkoltak a Nagy Duettben

Rubint Réka Nagy Duett Schobert Norbert műsor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába volt versenyben mindkét szülője Larának, Norbikának és Zalánnak, a gyerekek leginkább az anyukájuknak szurkoltak, sőt transzparensekkel is készültek Réka produkciójára. 

Norbi - akiről nemrég újabb titkok derültek ki - szintén a szerelme győzelméért izgult, hiszen elmondása szerint egy családnak ez a dolga. Réka örömmel vette a dolgot, és kissé meg is hatódott a plakátok láttán.

Roberto konyhája: Gesztenyekrémes piskótaroládhttp://www.life.hu/csalad/20160408-rostas-robert-a-life-hu-sefje-gesztenyekremes-piskota-roladot-keszit.htmlGyerekkoromban imádtam a gesztenyepürét. Szerettem tejszínhabbal, eperrel a kertből, vagy csak úgy magában szinte még fagyosan. Nosztalgiából most piskótába töltöttem és csokoládéval borítottam, hogy örüljön a család. Család--Damu Edina: Majácska kicsit sem látszik fejletlennek, pislog a hangomra" http://www.life.hu/csalad/20160411-damu-roland-felesege-damu-ednia-kislanyukrol-majarol-nyilatkozott-aki-egeszseges.htmlLapinformációk szerint még jó ideig inkubátorban tartják Damu Roland 1,7 kilónál is kisebb súllyal született kislányát. Maja a vártnál jóval hamarabb látta meg a világot, mivel esetében az orvosok indították be a szülést. Azért császározták meg a színész feleségét, mert a baba súlya csökkenni kezdett, és félő volt, hogy "elsorvad" az alkoholizmussal küzdő anyja pocakjában.Család--Félmillióért lehet fotózni Damu Rolandék koraszülött kislányáthttp://www.life.hu/csalad/20160411-damu-roland-es-felesege-edina-kislanya-maja-megszuletett-koraszulott-de-egeszseges.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, szombaton megszületett Damu Roland és felesége, Edina kislánya, Maja. A büszke szülők ugyan máshogyan emlékeznek az elmúlt nap történéseire, ahogyan az orvosok is, de úgy tűnik, mindenki örül a pici érkezésének. Család--Döntött a bíróság: Szorcsik H. Viki nevelheti a gyerekeithttp://www.life.hu/csalad/20160409-dontott-a-birosag-szorcsik-h-viki-nevelheti-a-gyerekeit.htmlHosszas pereskedés után döntött a bíróság: Szorcsik H. Viki, a Jóban Rosszban egykori Bencsik Beája nevelheti gyerekeit Andriskát és Zarát. Család--Csobot Adél: "Most váltam igazán teljes személyiséggé"http://www.life.hu/csalad/20160408-csobot-adel-elvezi-az-anyasag-minden-percet-a-kismama-teljesen-megvaltozott.htmlA gyönyörű kismama élete legszebb tavaszának nevezte az ideit, hiszen éppen első gyermekével várandós. Elmondása szerint az utóbbi hónapokban teljesen megváltozott. Család--Szomorú hír: Beyoncé és Jay-Z nem tervez újabb gyerekethttp://www.life.hu/csalad/20160407-beyonce-es-jay-z-nem-vallal-meg-egy-gyereket.htmlA házaspár úgy tűnik feladta a második gyereket dédelgető álmukat, állítólag azért, mert Beyoncé szervezete még nem áll készen egy újabb terhességre. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.