Bizarr válások, pórul járt exek

bizarr házasság feleség válás család férj bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vannak botrányos válások, vannak évekig elhúzódó pereskedések, és vannak furcsa, egyenesen bizarr helyzetek: egy válás sosem túl szívmelengető procedúra, ám az alábbi esetekben a feleknek igazán abszurd szituációkat kellett megélniük. 

Akik felosztották a közös vagyont – szó szerint

Amikor a kambodzsai Moeum Sarim és Vat Navy válásakor a bíró kimondta, hogy a felek között a közösen megszerzett értékeket egyenlő részben kell felosztani, nos nem feltétlenül erre gondolt: az exférj, Sarim segítségül hívta a családját, és a közös otthon felét lebontották, és elszállították, hogy máshol majd új házat építhessenek belőle. Az asszony a bontás közben így nyilatkozott: „Nagyon furcsának tartom ezt az egészet, de ha a férjem így akarta...”

Az elfelezett ház Forrás: AFP

Kettéosztott élet

Egy válás után nem könnyű új életet kezdeni, sem lelkileg, sem anyagilag – valószínűleg ezt az utóbbi szempontot vette figyelembe az a bíró, aki 2013-ban Spanyolországban úgy rendelkezett, hogy a volt házaspár ossza két részre a 270 négyzetméteres közös otthonukat. Magyarán a feleknek továbbra is egymás mellett kellett élniük ugyanabban a házban, mindenkinek a saját térfelén. Kérdés, hogy az érzelmi szempontokat figyelembe véve is ez volt-e a legjobb döntés.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Ghazaleh Ghazanfari

Ne szórakozz Daviddel!

David Hasselhoff és exneje, Pamela Bach 16 év együtt töltött idő után döntött a válás mellett, ami egyébként meglehetősen simán zajlott, csak az egykori Michael Knightnak volt egy igen furcsa húzása: levédette a „Hoff” és „Malibu Dave” beceneveket, valamint a „Don't Hassel the Hoff” jelmondatot, hogy a használati jogok mindenképpen nála maradhassanak. Nem mintha az asszony használni szerette volna őket, de David biztosra ment.

David Hasselhoff a Knight Rider sorozatban Forrás: AFP

Ásó, kapa, nagyharang

Egy ausztrál férfi az elhunyt szüleit a feleségével közös családi farmjuk kertjében helyezte örök nyugalomra. Az örökkévalóság azonban nem tartott sokáig, ugyanis amikor válásra került a sor, a bíró az exfeleségnek ítélte az ingatlant, a férfi pedig 14 napot kapott arra, hogy eltávolítsa onnan szülei maradványait és sírköveit.

Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

Nobel-díjas válás

Nobel-díjat nyerni igazán kivételes elismerés, mégis, amikor Robert Lucasnak 1995-ben odaítélték a közgazdasági Nobel-díjat, öröme nem volt teljesen felhőtlen. Ugyanis amikor 1989-ben elvált a feleségétől Rita C. Lucastól, a férfi egy záradékban kijelentette, hogy amennyiben a jövőben megnyeri a Nobel-díjat, az azzal járó 1 millió dolláros jutalom fele a volt nejet fogja illetni. A záradék egyébként kevesebb mint egy hónappal a győzelme után járt volna le, így ha a férfi csak kicsit később kapja meg a kitüntetést, nem kellett volna 500 ezer dollártól megválnia.

Robert Lucas, amint átveszi a Nobel-díját Forrás: AFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.