Németh Lajos TV2 nyugdíj időjárás féltékenység időjós
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A TV2 időjósa bevallotta, szeretne már felesége mellett tengetni az idejét, és nem csak irigykedni rá, amiért ő az unokákkal lehet.

Németh Lajost mindenki kedveli, hiszen remekül prezentálja, hogy egy-egy nap milyen idő várható. Most azonban búcsút int a tévének az időjós – írja a Story.

Forrás: TV2

„Mérlegeltem, mi az, amit feladok, és mit szeretnék még az élettől. Nem tudom mennyi van még hátra, remélem legalább harminc esztendő, de azt mindenképpen az unokáimmal és a családommal szeretném tölteni. Bevallom féltékeny vagyok a feleségemre. Ő már egy ideje abbahagyta a munkát, nyugdíjba ment, ily módon sokkal több kalandja lehetett az unokáinkkal" – mondta Lajos.

Szépen kerekedik Blake Lively terhespocakjahttp://www.life.hu/csalad/20160512-blake-lively-szineszno-kerekedo-terhespocakkal-a-cannes-i-filmfesztivalon.htmlA második gyermekét váró színésznő sem hiányozhatott Cannes vörös szőnyegéről, testhez simuló estélyi ruhája pedig szépen kiemelte Blake egyre gömbölyűbb hasát. Család--Istenes Bence: "Látni, hogy az imádott nő szenved és nem tudsz segíteni"http://www.life.hu/csalad/20160512-istenes-bence-az-rtl-klub-musorvezetoje-es-parja-csobot-adel-enekesno-gyermekuk-szuleteserol.htmlA boldog kispapa és párja Csobot Adél, gyermekük születéséről és a vajúdásról meséltek. Család--Nem nőknek való vidék: Jemenhttp://www.life.hu/csalad/20160510-nem-noknek-valo-videk-sorozat-nok-helyzete-jemenben.htmlMaha Assabalani, a jelenleg Franciaországban élő újságíró jemeni nőként egy olyan patriarchális közösségbe született, ahol hamar megtanulta: nőként semmihez sincs joga. Jemen az arab világ egyik legelmaradottabb, legszegényebb állama, a közel-keleti országok közül itt a legrosszabb a nők sorsa a férfiakéhoz viszonyítva. Család--Péter Szabó Szilvi babát várhttp://www.life.hu/csalad/20160511-azt-beszelik-peter-szabo-szilvi-babat-var.htmlA harminchárom éves Péter Szabó Szilvia megerősítette a hírt, így a Nagy Duettben Liptai Claudiával karöltve kismamáskodhatnak. Család--Így szeretné világra hozni ikreit Baby Gabihttp://www.life.hu/csalad/20160510-baby-gabi-enekesno-kismama-termeszetes-uton-szeretne-megszulni-ikreit.htmlAz orvosok általában a császármetszést javasolják ikerterhesség esetén, ám az énekesnő nagyon szeretné megtapasztalni a természetes szülést. Család--Modellmamák élete: Chrissy Teigen a fotózás szünetében szoptathttp://www.life.hu/csalad/20160510-chrissy-teigen-a-fotozas-szuneteben-szoptatja-kislanyat.htmlNéhány hete született meg Chrissy Teigen és John Legend kislánya, a modell máris egyensúlyoz az anyaság és a karrierje között. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.