Aigner Szilárd lánya könnyeivel küszködve mesélt édesapjáról

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt -
meteorológus időjárás Aigner Szilárd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aigner Szilárd lánya könnyeivel küszködve nyilatkozott édesapja halálával kapcsolatban. Éva elmondta, hogy édesapja nagyon jó ember volt, de visszahúzódó, nem élt társasági életet. Nem a médiaszereplés érdekelte, hanem próbált valami maradandót átadni az embereknek.

Aigner Éva szerint nem igaz, hogy édesapja halála összefügg korábbi betegségével, bár azt hozzátette, hogy valóban volt általános kivizsgáláson, akkor felmerült egy kisebb orvosi probléma, ezt azonban megoldották, majd a laboreredmények és tesztek alapján az orvosa is azt mondta, hogy

bárcsak minden 70 éves ilyen egészségi állapotnak örvendene.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Éva azt is elmesélte a Mokkában, hogy édesapja még viccesen ki is jelentette, hogy

az eddigi terveitől eltérően kénytelen lesz berendezkedni az örök életre.

Mint arról beszámoltunk, 70 éves korában váratlanul elhunyt Aigner Szilárd. A meteorológusnak vasárnap volt a születésnapja, hétfő reggel azonban váratlanul meghalt.

Ez volt Aigner Szilárd utolsó időjárás-jelentése

Az utolsó, általa felmondott előrejelzésről készült videót azóta rengetegen megosztották. Itt nézheted meg!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.