Gyermeke született a meddőnek hitt 43 éves nagymamának

Forrás: Thinkstock -
nagymama Születés meddő gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ennél nagyobb meglepetés nem is érhette volna Alison Dentet, aki jelenlegi párjával már rég lemondott arról, hogy gyermeke szülessen. 

A most 43 éves nagymamát 26 éves korában nyilvánították meddővé egy nőgyógyászati műtét után. Leállt a menstruációs ciklusa is, így álmában sem gondolta volna, hogy lehet még gyermeke.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Alisonnak van egy nagyobb lánya, de

jelenlegi párjával nem volt közös gyermekük, és egy halvány reményük sem arra, hogy még megajándékozhatja őket az élet egy csemetével.

Azonban legalább nagyszülőként kiélhették ösztöneiket, hiszen lánya bejelentette, hogy babát vár. Néhány hónappal ezután Alison puffadásra panaszkodott, duzzadt bokákra és fájó mellekre, az orvosok irritábilis bél szindrómát állapítottak meg nála.

Hiába kapott gyógyszereket, semmi nem javított az állapotán. Ahogy haladt előre az idő, tovább duzzadt, a hasában pedig csapkodó mozgást érzékelt, amit az orvosok a bántó szeleknek tulajdonítottak.

Közben az unokája is megszületett, ő pedig félt, hogy betegsége miatt, nem láthatja majd felnőni. Egy este nagyon görcsölni kezdett, kórházba szállították, ahol egy sor vizsgálatot végeztek el rajta. Gyanakodtak cisztára, daganatra, de végül a legmeghökkentőbb dologgal álltak elé az orvosok, mégpedig azzal, hogy gyermeket vár, ráadásul 8 héten belül érkezik.

Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

Kábult voltam. 32 hetes terhes voltam, és még csak nem is tudtam róla! Természetesen meg is könnyebbültem, de a legutolsó dolog, amire számítottam, az egy baba volt” - mondta Alison, akinek gyermeke egészségesen megszületett, mindössze 5 hónappal azután, hogy nagymamává vált.

IBS (Irritábilis bél szindróma)

Az emésztőrendszer funkciózavara, amely olyan panaszokkal jár, mint a hasfájás, görcsök, puffadás. A tüntetek hónapokon, éveken vagy akár egy életen át megkeseríthetik a betegek életét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.