25 év házasság után sokkolta feleségét: titokban profi rúdtáncos

rúdtánc házasság titok tánc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A házaspár együtt töltötte életük több, mint a felét, de az asszonynak halvány fogalma sem volt arról, hogy 52 éves férje óriási titkot rejteget előle. Ám egy nap kiderült: a férfi profi rúdtáncos. Megdöbbentő történet következik!

Az 52 éves Andrew Knox kisebb szívrohamot hozott feleségére, Carole-ra, amikor az 25 év házasság után felfedezte férje rejtegetett titkát. Az asszony az otthonukban pakolgatott, amikor megtalálta kedvese rúdtáncos lemezeit, és

a szuperszexi forrónadráját.

Ekkor Andrew bevallotta, hogy 3 éve rúdtáncol, de ettől Carole annyira megrémült, hogy már a válást fontolatta.

"Dühös voltam, amikor kiderült a férjem hobbija. Érthető is, hiszen mindig csak a sztiptíztáncosokkal összefüggésben hallottam a rúdtáncról. Azt sem tudtam elképzelni, hogy miért csinálja. Millió gondolat átfutott az agyamon, és persze az is, hogy mi van akkor, ha meleg" - mesélte az asszony.

Persze előbb-utóbb az indulatok csitultak, így Andrewnak sikerült elmagyaráznia kedvesének, hogy ő mindössze csak sportolni akart, ezért először gyúrni kezdett, majd pilatesre járt, végül pedig a zumbán kötött ki, de azt is túl monotonnak találta, így oktatója a rúdtáncot ajánlotta neki.

Az ötlet bevált, ráadásul feleségét is a csodás előadása győzte meg.

"Ő erős, tehetséges, és elég szexinek találom, amit csinál" - lelkendezett az asszony, de nem csak ő, hanem közös fiuk is támogatja Andrewt - számolt be a Daily Mail. Ha kíváncsiak vagytok a többi képre, akkor itt megnézhetitek őket!

Micsoda? Nagypapa lesz a TV2 sztárja?http://www.life.hu/csalad/20160629-meg-csak-41-eves-de-mar-a-nagyapasagra-keszul-kokeny-attila.htmlMég csak 41 éves, de már a nagyapaságra készül Kökény Attila. Az énekes legidősebb gyermeke, a 20 éves Ati ugyanis jócskán meglepte a szüleit: közölte, hogy megtalálta az igazit, és elköltözik otthonról, ezért Kökényék szerint jövőre már valószínű nagyszülőkké válhatnak. Család--A nyár legütősebb sütije: Hűsítő epres túrótorta öt hozzávalóból, sütés nélkülhttp://www.life.hu/csalad/20160527-turo-torta-ot-hozzavalobol-sutes-nelkul-isteni-finom-hideg.htmlHa valami mennyeire vágysz, ami friss, finom, nem túl édes és epres, akkor ezt a receptet neked találták ki. Rengetegszer leteszteltük már, és nagyjából olyan gyorsan fogy el minden egyes alkalommal, amilyen gyorsan elkészül. Család--Néha még a cuki állatok is savanyú arcot vágnak, ha az anyaságról van szóhttp://www.life.hu/csalad/20160626-neha-az-edes-cicak-es-kutyak-is-savanyu-arcot-vagnak-ha-az-anyasagrol-van-szo.htmlAz órát bámulod, remélve, hogy lassan hazaér a párod, mert kikészítettek a gyerekek... Türelmetlen vagy, és semmi másra nem vágysz, csak egy jó meleg fürdőre, és egy kiadós alvásra... Mindeközben a csemetéd csak sír, ordít, toporzékol... Ne aggódj, ettől még nem vagy rossz anya, csak rossz napod van, ráadásul nem csak velünk, emberekkel esik meg ilyesmi. Íme, 10 állat, amint éppen totálisan átérzik a helyzetedet! Család--Szörnyű tragédia áll ennek a cuki gyerekfotónak a hátterébenhttp://www.life.hu/csalad/20160622-egy-edes-gyerekfotonak-indult-de-tragedia-all-a-hatterben.htmlA Michigan államban élő Stacey Wehrman Feeley lefotózta a hároméves kislányát, hiszen igazán mókásnak tartotta, hogy a vécédeszkán egyensúlyozik a gyermeke. Ám amikor megtudta, hogy miért is csinálta ezt a lánya, kiakadt! CsaládOrigoSarah Jessica Parker végre megmutatta az ikreithttp://www.life.hu/csalad/20160623-sarah-jessica-parker-vegre-megmutatta-az-ikreit.htmlA színésznő a lányok hetedik születésnapja alkalmából rakott ki róluk egy nagyon édes fotót. Család--Szívszaggató babafotóért rajong az internet - Nézd meg te is!http://www.life.hu/csalad/20160616-meghato-tortenet-all-a-motoros-kesztyuben-mosolygo-baba-kepenek-hattereben.htmlEgy nagyon egyszerű kép hatotta meg az internetezőket, de ez nem meglepő, ugyanis a fotó hetterében egy szívszaggató történet áll. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.