Hoppá! Geszti Péter elengedné a lányait, ha tehetségkutatóba mennének

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
lány család tehetségkutató Geszti Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A zenész mindig is jól beszélt a gyerekek nyelvén, sőt a saját lányaival is hamar megtalálta a közös hangot. Ha úgy akarnák, szívesen engedné őket zenei pályára is. 

Geszti Péter a saját lányait, Lenkét és Sárát is szívesen elengedné egy tehetségkutatóba, ha erre vágynának. A sztár már egy ideje forgat az RTL Klubon hamarosan induló műsorában, ahol nagyon jól megtalálta a közös hangot a picikkel. Elmondása szerint azért, mert mindig is nagyon kötődött a fiatal tehetségekhez - írja a hot! Magazin.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Mindig is jól megvoltam a gyerekekkel, és jól beszéltem a nyelvüket. Amióta ebben a műsorban dolgozom, és egyre több fiúval is kapcsolatba kerültem, lányos apukaként be kellett látnom, hogy ebben a korban a fiúk még sokkal érzékenyebbek" - mondta az édesapa, aki saját lányairól is mondott pár szót. "Szerintem egyelőre még kicsik ahhoz, hogy meg lehessen mondani, mihez van tehetségük."

Népszerű filmek, amik nagyon rossz hatással lehetnek a tinikrehttp://www.life.hu/csalad/20160817-nepszeru-filmek-amelyek-nagyon-rossz-hatassal-vannak-a-tinikre.htmlMi felnőttek – jobb esetben – nagyjából helyükön tudjuk kezelni a hollywoodi szuperprodukciókat. Tudjuk például, hogy a szerelem a hétköznapokban nem mindig olyan izgalmas, nem mindig olyan szenvedélyes, mint a mozivásznon, és, hogy nem feltétlenül tart mindörökké. A szirupos filmekben ezzel szemben szinte kötelező a happy end; bármilyen veszély is fenyegeti őket, a szimpatikus főszereplők mindig mindent megúsznak, és úgy általában mindenki boldogan él, amíg meg nem hal. Nos, mi tudjuk, hogy a valóság ennél azért sokkal árnyaltabb. De vajon egy naiv tizenéves is feléri ésszel? Család--Kiakadt a cukiságmérő! Beyoncé családi fotójától te is elolvadsz http://www.life.hu/csalad/20160817-beyonce-egy-igazi-csaladanya-igy-imadja-gyermeket-a-dogos-vilagsztar-foto.htmlAz énekesnő újabb fotókon dokumentálta, mennyire cuki a kislánya. A csöppség nagyon sokat nőtt! Család--Hoppá! Ismét gyermeket vár a gyönyörű hercegnő, Grace Kelly unokája http://www.life.hu/csalad/20160816-charlotte-casiraghi-monacoi-hercegno-ujbol-terhes-a-fiatal-anyuka-nagyon-boldog.htmlA monacói hercegnőről pár nappal a harmincadik születésnapja után derült ki, hogy ismét gyermeket vár. A fiatal szépség állítólag már a dohányzást és az ivást is abbahagyta. Család--Ez a trükkje - Így akarja visszahódítani Hajdú Péter a feleségéthttp://www.life.hu/csalad/20160816-csaladi-fotok-posztolasaval-akarja-visszahoditani-feleseget-hajdu-peter.htmlÚjabb informátor tálalt ki a Borsnak a Hajdú–Sarka házassági válsággal kapcsolatban: Péter szinte ostromolja feleségét, kétségbeesetten próbálja visszahódítani. CsaládOrigo"Köszönöm, hogy itt vagytok" - Közös szelfin a Hosszú és a Tusup családhttp://www.life.hu/csalad/20160813-hosszu-katinka-es-a-shane-tusup-csaladja-is-rioban-van-az-olimpian.htmlHosszú Katinka legutóbbi Facebook-bejegyzéséből kiderül, hogy nemcsak az ő, de Shane családja is kint van a párossal az olimpián, így mindenki együtt örülhet az úszónő sikerének Brazíliában. Család--Pokoli bébiszitterekhttp://www.life.hu/csalad/20160810-gyilkos-bebiszitterek-horror-tortenetei.htmlAz ember általában félve bízza rá a gyerekét valaki másra akár csak rövid időre is, de néha mégis kénytelen segítséget kérni. Aki bébiszitter mellett dönt, többnyire alaposan utánajár az illető hátterének, időnként mégis előfordulhat, hogy rossz ember mellett dönt. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.