Bántották az édesanyját, aki engedte, hogy kisfia tütüt viseljen

Forrás: Facebook/Jen Anderson Shattuck -
tütü botrány gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jen Anderson Shattuckot, a 35 éves massachusetts-i édesanyát durva jelzőkkel illették azért, mert engedte, hogy kisfia tütüt vegyen magára. 

Az asszony kihívta a rendőrséget, miután a parkban, séta közben megfenyegette őt és fiát egy férfi, aki fotókat is készített róluk. A nő kisfia ugyanis tütüt viselt, az idegennél ez verte ki a biztosítékot, szerinte ugyanis ez gyermekbántalmazás. A kisfiú szörnyen megijedt a fenyegetőzésről, édesanyja pedig mérgében a közösségi oldalán adott hangot elkeseredettségének.

Forrás: Facebook/Jen Anderson Shattuck

Az asszony leírta, a fia szereti az autókat, szeret kirakóssal játszani, és csillogós tütüt viselni - ebben ugyanis szépnek érzi magát. Ha megkérdezik, miért, azt mondja, nincsenek szabályok, hogy mit viselhetnek fiúk és lányok. A kisfiú már felvette a tütüt templomban, bevásárláskor, és soha előtte nem érte őket inzultus, egészen mostanáig. Az asszony posztják sok ezren lájkolták és osztották meg szerte a világon.

Szerinted viselhet tütüt egy kisfiú?

Híres-hírhedt sztárapukákhttp://www.life.hu/csalad/20160829-hires-hirhedt-sztarapukak.htmlA pénz nem boldogít – ezt az alábbi híres apukák híres gyermekei a saját bőrükön tapasztalták meg. A reflektorfényben élő sztárcsemeték élete nem mindig irigylésre méltó, különösen akkor, ha nem kapják meg azt a szülői szeretetet, amire szükségük lenne. CsaládAFPIstenes Bence megeszi Csobot Adélt reggelirehttp://www.life.hu/csalad/20160828-istenes-bence-musorvezeto-megeszi-kedveset-csobot-adelt-reggelire.htmlVagyis ebédre. És persze csak egy vicces Instagram-fotó erejéig.Család--Családi nap! Szuper programra vitte kislányát Hódi Pamela és Berki Krisztiánhttp://www.life.hu/csalad/20160828-berki-krisztian-hodi-pamela-es-natasa-zselyke-az-allatkertben-jart.htmlHódi Pamela és Berki Krisztián szuper családi napot találtak ki kislányuknak, Natasa Zselykének. Család--Családi nap! Szuper programra vitte kislányát Hódi Pamela és Berki Krisztiánhttp://www.life.hu/csalad/20160828-berki-krisztian-hodi-pamela-es-natasa-zselyke-az-allatkertben-jart.htmlHódi Pamela és Berki Krisztián szuper családi napot találtak ki kislányuknak, Natasa Zselykének. Család--Isten éltesse Kucsera Gábort: Íme Tápai Szabina ajándékahttp://www.life.hu/csalad/20160827-kucsera-gabor-augusztus-27-en-lett-34-eves-felesege-tapai-szabina-tortat-sutott.htmlKucsera Gábor 1982. augusztus 27-én látta meg a napvilágot Budapesten, vagyis ma ünnepli 34. születésnapját. Boldog szülinapot kívánunk! Család--Apa-fiú napot tartott Justin Timberlake és a kis Silashttp://www.life.hu/csalad/20160828-apa-fiu-napot-tartott-justin-timberlake-zenesz-es-a-kis-silas.htmlA világsztár és kisfia hagyták egy kicsit pihenni a mamát, Jessica Bielt. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.