Hódi Pamela Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Berki Krisztián és Hódi Pamela kapcsolatában voltak már hullámvölgyek és zátonyok is, de most úgy látszik beköszöntött a boldog, békés időszak. Olyannira harmóniában vannak, hogy már a kistestvért vagy testvéreket tervezik Nati mellé.

Az Édes Élet című műsorban Berki és Pamela homokvárat építettek, közben pedig szóba került a kistestvér kérdése is. Krisztián kategórikusan kijelentette, hogy

még két gyereket szeretne Pamelától.

A fiatal anyuka először vonakodott a két gyerek hallatán, szerinte ha a második fiú lesz, akkor már nem biztos, hogy vállalna egy harmadikat is, viszont ha a második gyerkőc is kislány lenne, akkor talán belemenne. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, addig is nézzük meg a szóban forgó jelenetet:

Mariah Carey nem bír magával- habfürdős szelfit posztolt http://www.life.hu/sztarok/20160909-mariah-carey-nem-tudja-mivel-vonja-magar-a-figyelmet-ezuttal-habfurdos-kepet-posztolt.htmlMariah Carey mostanában egyre feltünőbb fotóival sokkolja rajongóit. Van, hogy két számmal kisebb ruhába bújik, előfordul, hogy illuminált állapotban enyeleg szíve választottjával... Most viszont egy szörnyen ízléstelen habfürdős fotót készített magáról és nem is félt feltenni közösségi oldalára sem. TV + Sztárok--Retteg a víztől Voksán Virághttp://www.life.hu/sztarok/20160908-gyerekkori-tramua-miatt-retteg-a-viztol-voksan-virag-aki-lecsuszott-egy-deszkarol-es-a-melybe-merult.htmlVoksán Virág az Ezeke Megőrültek! című celebműsor kapcsán mesélt arról, hogy egy gyerekkori trauma miatt retteg attól, hogy víz alá kerül.TV + Sztárok--Hová tűnt Peller Anna és férje?http://www.life.hu/sztarok/20160907-hova-tunt-peller-anna-es-ferje-mikozben-a-tobbiek-kozosen-vacsoraztak-a-nyero-paros-musoraban.htmlA Nyerő páros tegnapi adása is feszültséggel, vitákkal és összeesküvésekkel volt tele. A nap végére viszont béke honolt a luxusvillában. Csupán két sztár hiányzott a csapatból, no de hová tűntek? TV + Sztárok--Drogot fogyasztott Curtis a baleset előtt?http://www.life.hu/sztarok/20160907-curtis-drogot-fogyasztott-a-baleset-elott-akar-bortonbuntetest-is-kaphat.htmlMint tudjuk, január 1-jén egy oszlopnak ütközött Curtis, a népszerű magyar rapper. A rendőrök bevitték vérvételre, azóta pedig gyanúsítottként is kihallgatták már. Újabb fejlemény derült ki az ügyről. TV + Sztárok--Istenes Bence könnyesre röhögte magát élő adásbanhttp://www.life.hu/sztarok/20160902-istenes-bence-konnyes-rohogte-magat-a-valo-vilag-powered-by-big-brother-cimu-musoraban-vv-viki.htmlHa nevetni kell, hát nevetni kell! Így volt ezzel Istenes Bence is a tegnapi Való Világ powered by Big Brother összefoglalója közben. A műsorvezető könnyeivel küszködve, a röhögéstől fuldokolva próbálta felsorolni a villalakók neveit. Hogy miért tört rá ez az alattomos röhögőgörcs? Olvass tovább és megtudod! TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoJustin Biebertől féltik újdonsült szerelméthttp://www.life.hu/sztarok/20160902-justin-biber-lionel-richie-lanyaval-jar-feltik-tole-a-18-eves-lanyt.htmlJustin Bieber köztudottan a lányok kedvence, amit időről-időre kis is használ a szexi énekes. Nem is csoda, hogy újdonsült kedvesét, Lionel Richie lányát sokan féltik tőle. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.