Keserű búcsú: Visszavették az asszony örökbefogadott ikerbabáit

búcsú adoptálás örökbefogadás kisbaba tragédia iker
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rachel éveken keresztül várt arra, hogy adoptálhasson. Aztán pár héttel azután, hogy hazavihette két kislányát, az álom rémálommá vált.

Rachel azt hitte, végre teljes lesz a családjuk, és három fia mellé örökbefogadhat egy kislányt is. Három év után végre eljött a nap, amikor nem is egy, hanem rögtön két kislányt, ikreket vihetett haza a családi fészekbe. Az öröm sajnos nem tartott sokáig. Pár hét múlva a kisbabákat vissza kellett adniuk: a babák nem is örökbefogadásra vártak, hanem csak ideiglenes gondozásba adták őket a szüleik. Ez az alapvető információ sajnos Rachelhez és férjéhez nem jutott el.


"Elmondhtatlanul szomorú vagyok, az ikrek tényleg a mi gyerekeink voltak" - írja Rachel a blogjában.

Az ikerlányok apja az utolsó pillanatban gondolta meg magát, úgy döntött, mégis magához veszi a gyerekeit. Pedig Rachel - aki rögtön a születésük után megkapta a lányokat - már nevet is adott nekik. Az asszony azt sejti, hogy az ügynökség, akik az örökbefogadással kapcsolatos papírokat intézték, szánt szándékkal titkolta el előle azt, hogy a babák csak korlátozott ideig lehetnek náluk.


A kislányokat Rachel, a férje és három fiuk is gyászolja. Leírhatatlan a fájdalom, amit éreznek.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.