Ő a világ legtermékenyebb béranyája - 50 évesen is szülni akar

Forrás: Youtube/This Morning -
Carol Horlock kisbaba szülés béranya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az életét kockáztatja Carole Horlock, aki minden bizonnyal a világ legtermékenyebb béranyája. 50 évesen a tizenhatodik és a tizenhetedik babának készül életet adni, holott az orvosok arra figyelmeztettét, hogy bele is halhat a terhességbe.

Carol januárban szülte meg a tizenötödik babát. A kicsi a tizenharmadik bérterhességéből született, az asszonynak két saját gyermeke is van. Már ennél a terhességnél sem ment minden simán, és úgy volt, hogy Carol befejezi a béranyaságot. Most azonban meggondolta magát, és 50 évesen a tizenhatodik és a tizenhetedik babát is világra hozná - írja a The Sun magazin.

"Azt mondták az orvosok, hogy nem lehetek többet terhes, mert az életemet kockáztatom" - mesélte Carole, aki ennek ellenére most egy angol párnak szeretne segíteni, akiknek több beültetés, mesterséges megtermékenyítés után sem született gyermeke.

Forrás: Youtube/This Morning

Carol azt mondja, már egyszer lezárta magában a béranyaságot, de aztán meglátta az egyik barátnője kerekedő pocakját és rájött, hogy imád terhes lenni, és szeretné még érzeni, milyen áldott állapotban lenni:
"Ha 50 évesen teherbe esek, akkor Anglia legidősebb bérenyája leszek. Ha ikrek lesznek, akkor ez lesz a harmadik ikerterhességem. Egyszer már szültem kettes- és hármas ikreket is."

A béranyaság nem csak annak veszélyes, aki vállalkozik arra, hogy megszülje mások kisbabáját. A gyeremekre váró szülők is nagyon rosszul járhatnak. 2004-ben Carol megszült egy kisfiút, akiről később egy genetikai vizsgálat során kiderült, hogy nem is a megbízó házaspár gyermeke, hanem Carol és a férje, Paul hozták össze a kicsit természetes úton. Nagyon nehéz döntés volt, de Carolék úgy döntöttek, hogy a bébit örökbe adják a házaspárnak.

A nő 1995-ben vállalt először béranyaságot, mert szeretett volna segíteni a kétségbeesett, gyermektelen párokon. Ez azóta küldetéssé vált számára.

Ashton Kutcher 2 éves kislánya szeret káromkodnihttp://www.life.hu/csalad/20161009-ashton-kutcher-es-mila-kunis-2-eves-kislanya-wyatt-szeret-karomkodni.htmlÚjabb fordulat: mégsem nyomoz az FBI Brad Pitt után?http://www.life.hu/csalad/20161008-az-fbi-soha-nem-inditott-nyomozast-brad-pitt-es-angelina-jolie-valasaban.htmlPéter Szabó Szilvi visszavonulhttp://www.life.hu/csalad/20161008-peter-szabo-szilvi-visszavonul-az-enekesno-babat-var.htmlLegalább 100 gyereke van az önkéntes spermadonornakhttp://www.life.hu/csalad/20161007-matt-stone-ingyen-adja-a-spermajat-a-facebookon.htmlGáspár Laci ledobta a cukiság bombát - Ettől a fotótól elolvadsz!http://www.life.hu/csalad/20161008-gaspar-laci-az-x-faktor-mentora-cuki-fotot-posztolt-ket-honapos-kisfiarol.htmlGyerekek, akik beperelték saját szüleikethttp://www.life.hu/csalad/20161007-gyerekek-akik-bepereltek-sajat-szuleiket.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.