Bébiszitterrel osztja meg ágyát a házaspár

Forrás: NORTHFOTO -
bébiszitter házasság harmadik fél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pár azt állítja, hogy megtalálták a hosszú távú, tartós és boldog párkapcsolat titkát, ami tulajdonképpen az, hogy nem egy pár van benne. DeAnna Rivas és férje, Many úgy döntöttek egy harmadik személyt is bevesznek a családjukba, valamint a hitvesi ágyba is.

Nem volt teljesen boldog a házasságában a kétgyerekes anya, DeAnna Rivas, így felvetette férjének, hogy tartsanak egy női szeretőt, ugyanis olyan rést érez a kapcsolatukban, amit csak egy hölgy tudna kitölteni. Many nem fogadta kitörő örömmel az ötletet, de ez a kétség nem tartott sokáig. Amint a hitvesi ágyukban tudhatta a 20 éves lányt, máris lelkesedett a felállásért.

Forrás: NORTHFOTO

Melissa - a család új tagja - nemcsak az ágyban veszi ki a részét a feladatokból, hanem a hétköznapokban is. A hármas szerint annyira jól működik így a család, hogy

azt tervezik, a jövőben mindannyian elveszik egymást, ami persze nem lesz törvényes

Florida államban, ahol élnek. Melissa vigyáz a gyerekekre, amíg a szülők dolgoznak, vagyis ő addig a bébiszitter szerepét ölti magára. "Mielőtt rátaláltunk Melissára, az életemben volt egy lyuk, amiről tudtam, hogy csak egy nő képes betölteni. Amikor először előálltam az ötletemmel, Many azt mondta, elárulva érzi magát, megsértődött, mert nem értette, miért akarok én mással lenni. Négy évembe telt, hogy meggyőzzem őt, de ma már nem is lehetnénk boldogabbak" - mondta a Daily Mailnek DeAnna. A gyermekek elől sem rejtegetik kapcsolatuk természetét.

A férfi, aki feleségül vette halott barátnőjét, avagy a világ legfurább házasságai

Korábbi cikkünkben bemutattunk egy férfit, aki bíróságra ment, hogy feleségül vehesse a laptopját, de annak az asszonynak a történetéről is szó volt, aki a spermadonorjával házasodott össze - a sornak ezekkel a furcsa menyegzőkkel azonban még koránt sincs vége. Íme három újabb bizarr nász.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.