Alföldi Róbert 28 éves koráig nem ismerte az édesapját

Fotó: Polyak Attila - Origo -
család Alföldi Róbert találkozás apa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az édesanyja egyedül nevelte fel a színészt. Alföldi Róbert 28 éves volt, amikor életében először találkozott az édesapjával, aki szerint a művész nagyon férfiasan kezelte a helyzetet. Alföldi elárulta, nem akart válaszokat kapni, arra úgysincs mentség, hogy 28 évig miért nem érdekel valakit a saját gyereke.

Testvéreit és Alföldi Róbertet az édesanyjuk nevelte föl, a színész nagyon sokáig nem ismerte az édesapját. Már felnőtt fejjel, 28 évesen találkozott Alföldi Alberttel, ekkor beszéltek először egymással. A színész elárulta, miért találkozott ennyi idő után az apjával.

Alföldi Róbert 28 éves koráig nem ismerte az édesapját Fotó: Polyak Attila - Origo

"Ha az ember úgy dönt, hogy 28 évesen találkozik az apjával, akkor két dolgot csinálhat: nagyon csúnyán megalázza, számonkéri, fölháborodik, és kikéri magának, tehát revansot vesz; vagy egyszerűen azért találkozik, hogy megnézze, ki ez az ember. Engem a második érdekelt. Ő elkezdett magyarázkodni, de megmondtam, hogy ez tök felesleges, mert ezt nem lehet kidumálni.

Tehát, hogy 28 évig miért nem vagy kíváncsi a gyerekedre, arra nincs mentség.

Inkább nézzük azt meg, hogy te ki vagy. És hát egy csodálatos ember. Borzasztó lenne az életem, ha nem találkoztam volna vele" – mondta Robi a Viasat 3 Lakástalkshow-jában. Hozzátette, ha azzal foglalkozott volna, miért nem érdekelte ő az apját, akkor biztosan nem lett volna esélyük semmilyen valós kapcsolatot kialakítani. Így azonban kiderülhetett, hogy rengeteg közös van bennük. Elárulta, ettől a helyzettől évekig szorongott mindenki az édesapja és az ő családjukban is, amikor azonban az első találkozás megtörtént, mindenki fellélegezhetett.

Alföldi Róbert: "Menjetek az anyátokba!" - őszinte vallomás a másságáról

Alföldi Róbert Lady Dömpernek, az éjszakai élet meleg dívájának műsorában mesélt másságáról. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Az internet újgenerációs rémei: az anyákhttp://www.life.hu/csalad/20161115-anyatipusok-az-interneten.htmlOh, igen. Az internet kérem fegyver, altató, extasy, heroin és antidepresszáns. Ki mire használja, kinek mire van szüksége épp. Egy anya, aki kiaknázza a benne rejlő egészséges lehetőségeket csak nyerhet, de akit beszippant a virtuális társasági élet, az elveszik és rémmé változik. CsaládThinkstockEdvin Marton 10 év után újra elveszi a kedvesét http://www.life.hu/csalad/20161121-edvin-marton-osszehazasodik-a-felesegevel-tiz-ev-utan-ujra.htmlA magyar zeneszerző újra oltár elé szeretne állni szerelmével, ám most egy teljesen más módon. CsaládFotó: Zsigmond László/Life.huVilmos herceg: "György néha rosszcsont, folyton rá kell figyelni"http://www.life.hu/csalad/20161120-gyorgy-herceg-nagyon-rosszcsont-errol-meselt-edesapja-vilmos-herceg-foto.htmlA brit trónörökös a vietnami látogatása alatt elment egy tévés interjúra, ahol sok minden mellett a családjáról is őszintén mesélt. Család--Ördög Nóra bájos fotókat osztott meg a gyermekiről http://www.life.hu/csalad/20161120-ordog-nora-ujabb-bajos-fotokat-osztott-meg-a-gyermekirol-cuki-felvetelek.htmlA TV2 népszerű műsorvezetője nagyon büszke a gyermekeire, ezért újabb bájos fotókat osztott meg a rajongóival. CsaládOrigoFriss fotó Istenes Nátánról: Ezúttal Adél posztolt kisfiárólhttp://www.life.hu/csalad/20161120-csobot-adel-enekesno-edes-fotot-posztolt-kisfiarol-natanrol.htmlLegutóbb Istenes Bence mutatta meg, milyen egy átlagos reggele a kisfiával, most pedig Adél osztott meg egy képet gyermekükről. Család--Az első 1000 nap és éjszaka csodájahttp://www.life.hu/csalad/20161121-az-elso-1000-nap-es-ejszaka-kulcsszerepet-jatszik-a-korababak-eleteben.htmlVilágszerte évente 15 millió baba születik túl korán, tehát a 37. terhességi hét előtt, a legfrissebb adatok szerint pedig Magyarországon minden tizedik csecsemő koraszülöttként látja meg a napvilágot. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.