Öt gyerekre vágyik Caramel

Fotó: Adrián Zoltán - Origo -
Caramel család gyermek énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 34 éves sztár mindent elért már, amit ismert ember kívánhat magának. Elmondása szerint azonban kislánya az, aki teljesen megváltoztatta az életét. 

Caramel mindig is nagy családra vágyott, melyben felesége, Szilvi is támogatja. A büszke apuka nem bír betelni csodaszép kislányával, Szofival, akiről rendszeresen posztol képeket a közösségi oldalára. Az énekes most egy interjúban vallott arról, miben lett más az élete, mióta apává vált - írja a Best Magazin.

Caramel nagy családra vágyik. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

"Én mindig azt hittem, hogy a tökéletes boldogsághoz a gyerek a cél, ha az megvan, rendben lesz az életem. Aztán egy bölcs fiatalember felvilágosított, hogy a gyerek nem cél, nem megszerezhető tárgy, hanem jutalom. Amikor erre én magam is rádöbbentem, és túlléptem a délibábkergetésen, óriási teher esett le a vállamról, és megérkezett Szofi. (...) Viccesen azt szoktam mondani, öt gyerekig meg sem állnék."

A sztár emellett hozzátette, hogy kislánya egy igazi cserfes gyerek, aki már az első szavát is kimondta, bár ennek nem mindenki örült. " 'Apu'. Ebbe a feleségem majdnem belehalt, de aztán megnyugodott, mert a második az anyu volt."

Hogyan érd el, hogy gyermekedből felnőtt korában ne legyen se áldozat, se erőszaktevő?http://www.life.hu/csalad/20161114-egy-edesanya-levele-hogyan-erjuk-el-hogy-gyermekunkbol-sem-aldozat-sem-eroszaktevo-ne-valjon.htmlA Guardianben jelent meg egy édesanya levele, amelyben azzal kapcsolatban ír, miként is neveli gyermekeit már egészen születésüktől fogva arra, hogy a szexuális erőszakot semmilyen szinten ne tartsák majd felnőtt korukban természetesnek. CsaládThinkstockStohl Andrást és nővérét összekovácsolta az élethttp://www.life.hu/csalad/20161125-stohl-andras-elmeselte-hogy-milyenek-emberek-a-csaladtagjai.htmlA színész és testvére imádják egymást, pedig mindenben különböznek. Gyermekkorukban nem volt felhőtlen a viszonyuk, de mára elválaszthatatlanok lettek. CsaládOrigoÍgy ölelik egymást a koraszülött ikrek: megható videó!http://www.life.hu/csalad/20161123-koraszulott-ikrek-elso-talalkozasa-az-anyamehen-kivul-olelik-egymast.htmlMegható látni két apró, koraszülött kisbabát, akik egymás érintésére nyugszanak meg igazán. Hónapokon keresztül együtt voltak az anyaméhben, a videó azt mutatja meg, milyen az első találkozásuk a biztonságot adó méhen kívül. CsaládOrigoMata Ricsi édesanyja három gyereket veszített elhttp://www.life.hu/csalad/20161124-mata-ricsi-szomoru-korulmenyek-kozott-el-a-fiatal-fiu-tobb-testvere-is-elhunyt.htmlSok támadás éri az X-faktor fiatal versenyzőjét. Hiába azonban a gúnyos megjegyzések, Ricsi minden módon megvédi a családját. Család--Alföldi Róbert 28 éves koráig nem ismerte az édesapjáthttp://www.life.hu/csalad/20161122-alfoldi-robert-28-evesen-talalkozott-eloszor-edesapjuval.htmlAz édesanyja egyedül nevelte fel a színészt. Alföldi Róbert 28 éves volt, amikor életében először találkozott az édesapjával, aki szerint a művész nagyon férfiasan kezelte a helyzetet. Alföldi elárulta, nem akart válaszokat kapni, arra úgysincs mentség, hogy 28 évig miért nem érdekel valakit a saját gyereke. Család--Baby Gabi megmutatta édes ikreit: ilyen cuki Botond és Bencehttp://www.life.hu/csalad/20161117-baby-gabi-megmutatta-ikreit-es-elarulta-nem-akarnak-tobb-gyereket.htmlSzeptemberben születtek meg Baby Gabi ikrei, és az énekesnő kívánsága szerint természetes úton láttak napvilágot. A sztár egy darabig nem mutatta meg gyerkőceit, de sokáig azért nem bírta ki, hogy ne büszkélkedjen el velük. Bence és Botond Gabi szerint nagyon nyugodt babák, de ennek ellenére biztosan nem terveznek több gyereket. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.