Sági Szilárdéknál a plafonról lóg a karácsonyfa

Forrás: Facebook/Sági Szilárd -
ajándék karácsonyfa ünnepek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sági Szilárd elmesélte, hogy miért kell a plafonról lelógatni a karácsonyfát. 

A híres gasztroblogger két fia, Szabolcs és Szilárd január 3-án töltik be a 2 éves kort. Mivel a családban igazi ünnepi torlódás alakul ki minden évben, már jó előre ki kell találni, hogy melyik, mikor és mit kap, ez pedig fejtörést okoz a szülőknek.

"Nagyon készülünk a karácsonyra, bár már a Mikulás is egy csoda volt. Most éppen megy a lázas ajándékgyártás, aztán majd a két ünnep között talán lesz időnk kitalálni, hogy mi és hogy legyen január 3-án" - mesélte az apuka a Borsnak.

Az ikrek, Szabolcs és Szilárd Forrás: Facebook/Sági Szilárd

Jól át kell gondolni, hogy melyik ajándékot mikor adják oda annak tekintetében, hogy mit mire lehet használni.

"A rajzasztalt megkapják 24-én, hogy már azon lehessen készíteni a mézeskalácsot" - magyarázta Szilárd.

Azt is elárulta, hogy ez lesz az első karácsony, amelyet már a gyerekek is igazán értékelni fognak, mert elég nagyok hozzá. Ahogy ahhoz is, hogy mindent leszedjenek, elpakoljanak és magukra borítsanak, így nem lehetnek eléggé felkészültek a szülők.

"Épp azon tanakodunk, hogy mi legyen a fával, hiszen pont miattuk tavaly is fellógattuk a plafonra, most viszont már tologatnak tárgyakat, hogy elérjék. Emiatt ugyan plafonig fog érni a fánk, hiszen ott kezdődik, de maga a fenyő pici lesz, hogy ne érjék el" - vallotta be Szilárd.

Sági Szilárdéknál a plafonról lóg a karácsonyfa Forrás: Facebook/Sági Szilárd
Pirner Almáék nem ajándékoznak Karácsonykorhttp://www.life.hu/csalad/20161214-nem-ajandekoznak-pirner-almaek.htmlPirner Alma egy televíziós interjúban mesélt gyermekéről, illetve a karácsonyi szokásaikról. Elárulta, hogy náluk nincs ajándékozás. Család--Bereczki Zoltán kevés időt tud kislányával töltenihttp://www.life.hu/csalad/20161214-bereczki-zoltan-keves-idot-tolt-kislanyaval.htmlRengeteg felkérése és munkája van Bereczki Zoltánnak, főleg az elmúlt időben, ami miatt kevés időt tudott kislányával tölteni. A színész igyekszik pótolni az elmaradásokat, a karácsonyt biztosan együtt töltik, ráadásul a színész fogja főzni az ünnepi menüt. Család--Mennyei ünnepi desszertek pillanatok alatt – Három egyszerű recepthttp://www.life.hu/csalad/20161213-villamgyors-karacsonyi-desszertek.htmlVáratlan vendégek? Édességért könyörgő gyerkőcök? Ha az ünnepi rohanásban valami gyors, mégis isteni desszertet szeretnél összeütni, válassz egyet az itt felsorolt finomságokból. Nagyok és kicsik is imádni fogják! CsaládThinkstockEnnyire cukik Baby Gabi babái: Fotó!http://www.life.hu/csalad/20161214-aranyos-fotot-posztolt-babairol-baby-gabi.htmlNagyon aranyosak Baby Gabi kisbabái, újabb képpel örvendeztette meg a rajongóit. Család--Sebestyén Balázs így bújócskázik a kisfiával, Noellel http://www.life.hu/csalad/20161214-sebestyen-balazs-kisfia-noel-cuki-foto-a-musorvezeto-kisfiarol.htmlA rádiós műsorvezető nagyon ritkán enged betekintést a magánéletébe, főleg, ha a gyermekeiről van szó. Most viszont újból kivételt tett. CsaládOrigoEzért titkolta eddig terhességét Horváth Évahttp://www.life.hu/csalad/20161214-ezert-titkolta-eddig-terhesseget-horvath-eva-sokaig-probalkoztak-parjaval-gaborral.htmlHorvát Éva a közösségi oldalán adott hírt arról, hogy kisbabát vár. Egy karácsonyfa előtt mutatta meg gömbölyödő pocakját. Egy közeli ismerőse elárulta, hogy a modell miért titkolta eddig a nagy hírt. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.