Együtt ünnepel Hajdú Péter és Sarka Kata

Forrás: Facebook/Sarka Kata -
karácsony Sarka Kata szilveszter Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hírek szerint Hajdú Péter a karácsonyt együtt tölti a feleségével és két gyerekükkel.

Hajdú Péterről és Sarka Katáról egyelőre annyit lehet tudni, hogy egyikük sem ment el a válóperes tárgyalásukra. Rajongóik szerint végre, van remény, hogy újra egymásra találnak, ők azonban nem nyilatkoztak semmi ilyesmit.

A Story magazin azonban arról ír, karácsonykor együtt lesz a család, Hajdú Péter, Kata és a gyerekek közösen ünnepelnek, sőt, azt is elárulták, hogyan tervezik a szilvesztert.

Itt még szent volt a béke Sarka Kata és Hajdú Péter között Forrás: Facebook/Sarka Kata

Egyelőre nem tudni semmi egyértelműt Sarka Kata és Hajdú Péter jelenlegi kapcsolatáról, annyi biztos, hogy Péter közeli barátai már nem bíztatják őt, sokkal inkább arra terelik, hogy kezdjen új életet és nézzen a jövőbe 2017-ben. A showman egyelőre vár és kitart, sőt még a néhai közös otthonukat is teljes pompájába öltözteti az ünnepekre.

"Most is óriási karácsonyfát állít, feldíszíti az egész házat, és természetesen a rengeteg ajándék között Kata számára is akad meglepetés"- mesélte egy közeli barát.

Pénzügyi felkészülés a karácsonyra - Szakértő tanácsaihttp://www.life.hu/csalad/20161214-szopper-zsofia-penzugyi-szakerto-tanacsai-a-karacsonyi-tulkoltekezesre.htmlA karácsony a szeretet, no meg a nagy költekezések ünnepe. A következőkben a Life.hu szakértője, Szopper Zsófia pénzügyi szakértő ad tanácsokat a karácsonyi nagybevásárlásra. CsaládThinkstockSági Szilárdéknál a plafonról lóg a karácsonyfa http://www.life.hu/csalad/20161214-sagi-szilardek-karacsonyfaja-a-plafonrol-log.htmlSági Szilárd elmesélte, hogy miért kell a plafonról lelógatni a karácsonyfát. CsaládOrigoMennyei ünnepi desszertek pillanatok alatt – Három egyszerű recepthttp://www.life.hu/csalad/20161213-villamgyors-karacsonyi-desszertek.htmlVáratlan vendégek? Édességért könyörgő gyerkőcök? Ha az ünnepi rohanásban valami gyors, mégis isteni desszertet szeretnél összeütni, válassz egyet az itt felsorolt finomságokból. Nagyok és kicsik is imádni fogják! CsaládThinkstockEnnyire cukik Baby Gabi babái: Fotó!http://www.life.hu/csalad/20161214-aranyos-fotot-posztolt-babairol-baby-gabi.htmlNagyon aranyosak Baby Gabi kisbabái, újabb képpel örvendeztette meg a rajongóit. Család--Sebestyén Balázs így bújócskázik a kisfiával, Noellel http://www.life.hu/csalad/20161214-sebestyen-balazs-kisfia-noel-cuki-foto-a-musorvezeto-kisfiarol.htmlA rádiós műsorvezető nagyon ritkán enged betekintést a magánéletébe, főleg, ha a gyermekeiről van szó. Most viszont újból kivételt tett. CsaládOrigoEzért titkolta eddig terhességét Horváth Évahttp://www.life.hu/csalad/20161214-ezert-titkolta-eddig-terhesseget-horvath-eva-sokaig-probalkoztak-parjaval-gaborral.htmlHorvát Éva a közösségi oldalán adott hírt arról, hogy kisbabát vár. Egy karácsonyfa előtt mutatta meg gömbölyödő pocakját. Egy közeli ismerőse elárulta, hogy a modell miért titkolta eddig a nagy hírt. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.