Michael Jackson egykori orvosa tudja, kik a popsztár gyermekeinek igazi szülei

Forrás: AFP/John Mabanglo -
Michael Jackson Conrad Murray szülők
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Michael Jackson gyerekei körül folyamatosak voltak a pletykák, senki nem tudta biztosan, hogy a popsztár három gyermekének kik az igazi szülei. Jackson orvosa, Conrad Murray állítja, ő tisztában van vele, és majd ha eljön az ideje, el is fogja árulni a gyerekeknek.

Három gyermeke van Michael Jacksonnak, de soha nem voltak biztosak abban, hogy valóban a popsztár nemzette őket. Halála után többen is jelentkeztek lehetséges apaként, például dr. Arnold Klein, Jacko egykori bőrgyógyásza, aki úgy nyilatkozott, hogy ő adott spermát a világsztárnak.

Michael Jackson egykori orvosa elárulná a posztár gyerekeinek, kik a szüleik Forrás: AFP/John Mabanglo

Később egy egykori gyereksztár, Mark Lester jelentkezett, aki nyilatkozata szerint szintén adott spermát a világsztárnak. Az igazságot csak Michael Jackson ismeri, és ezek szerint az énekes egykori orvosa, Conrad Murray. A doktor állítja, hogy ő tudja, kik a biológiai szülei a gyerekeknek, és el is fogja majd árulni. "Tiszteletben tartom a gyerekeket, és minden olyan információt, ami árthat nekik" - mondta a Daily Mailnek.
"Ha egy nap eljönnek hozzám, amikor már felnőttek és felkészültek az igazságra, akkor megejthetjük azt a beszélgetést. Mindent megtudhatnak, amit csak akarnak, de semmit sem fogok közzétenni könyvben, vagy nyilakozatban" - mondta Conrad Murray, aki már több titkot is kifecsegett a sztárról, például azt, hogy Emma Watson akarta feleségül venni.

Így táncol Ellen Pompeo, A garce klinika sztárja és kisfiahttp://www.life.hu/csalad/20170102-a-grace-klinika-sztarja-ellen-pompeo-es-kisfia-tancolnak.htmlDr. Meredith Grey-t alakítja a Grace Klinika című sorozatban Ellen Pompeo, akinek nemrég kisbabája született. Ilyen cukik együtt. Család--Íme, ők Zámbó Jimmy nevelt gyerekeihttp://www.life.hu/csalad/20170102-zambo-jimmy-nevelt-gyerekei.htmlKevesen tudják, hogy Zámbó Jimmy a sajátjain kívül még négy gyereket nevelt. Első feleségének két gyermeke, Zámbó Krisztián testvérei, és Edit asszony első házássagából született csemetéi is apaként tekintettek rá.CsaládOrigoFél perccel éjfél után született az első gyermek Budapestenhttp://www.life.hu/csalad/20170101-mindossze-fel-perccel-ejfel-utan-a-semmelweis-egyetem-ii-noi-klinikajan-jott-vilagra-2017-elso.htmlMindössze fél perccel éjfél után a Semmelweis Egyetem II. Női Klinikáján jött világra 2017 első újszülöttje a fővárosban. CsaládOrigo64 évesen szült gyereket ez a nőhttp://www.life.hu/csalad/20161231-64-evesen-szult-gyereket-ez-a-kinai-no.htmlMesterséges megtermékenyítéssel teherbe esett, majd egészséges fiút szült egy 64 éves kínai nő, miután meghalt egyetlen gyermeke. CsaládThinkstockCsobot Adél szerint ösztönösen jó élni http://www.life.hu/csalad/20161228-csobot-adel-meselt-a-csaladi-eletukrol.htmlCsobot Adél őszintén mesélt arról, hogy milyennek látja az életüket az idei évben történt sok változás tükrében. CsaládOrigoTatár Csilla nem akarja bölcsibe adni gyermekéthttp://www.life.hu/csalad/20161230-tatar-csille-nem-szivesen-gondol-a-bolcsodere.htmlTatár Csilla nem kezeli aggodalmasan a gyereknevelést, de persze vannak olyan témák, amik kapcsán benne is rossz érzések támadnak. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.