Megszólalt Menus Anikó, az elhunyt rendőrnő testvére

elgázolt rendőrnő Menus Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az M5-ös autópályán gázolták halálra a rendőrnőt, akit családja, kollégái és az egész ország gyászol. Igazoltatás közben vesztette életét a fiatal, akiről testvére meghatóan nyilatkozott. Elmondta, kiskora óta rendőr akart lenni.

Tragikus körülmények között hunyt el szolgálat teljesítése közben a rendőrnő. Egyszerű igazoltatásnak indult, de sajnos a 23 éves Menus Anikó az életét vesztette. A rendőrnőt halála után a belügyminiszter a szolgálat halottjává nyilvánította, és előléptette törzsőrmesterré. A család és a kollégák is gyászolják Menus Anikót, aki kiskora óta rendőr akart lenni.

Menus Anikó mindig is rendőr akart lenni - Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

"Kiskora óta rendőr akart lenni. Én is rendőrként dolgozok. Látta rajtam, mennyire élvezem, ez őt is megerősítette abban, hogy a rendvédelemre tegye fel az életét. A baleset napján Szegeden teljesítettem szolgálatot. Munka közben közölték velem, hogy meghalt a húgom, utána hazahoztak. A szüleimet a készenléti rendőrség emberei értesítették. Nagyon megviselte őket Anikó halála" - mondta a Borsnak Anikó testvére.

Hírességek, akiket tinimamik neveltek felhttp://www.life.hu/csalad/20170214-hiressegek-akiket-szinte-gyerekkent-szult-edesanyjuk.htmlTizenévesen, a gimnázium évei alatt nem feltétlenül a legideálisabb gyereket vállalni. De, ahogy az alábbi példák is bizonyítják majd, egy tinimami kicsit korán érkező gyerkőcéből is válhat sikeres, boldog felnőtt. Jöjjenek a hírességek, akiknek szülei meglepően korán vágtak bele a gyereknevelésbe. Család--Kérdések azok nevében, akik itt maradtak a veronai buszbaleset utánhttp://www.life.hu/csalad/20170213-olvasoi-level-kerdesek-azok-neveben-akik-itt-maradtak-a-veronai-buszbaleset-utan.htmlLassan egy hónapja már, hogy megtörtént a tragikus buszbaleset Verona és Velence között, az emberek fejében azonban még a mai napig kavarognak a gondolatok. Így volt ezzel olvasónk is, aki egy korábbi, a buszbalesetről szóló nyílt levélre reflektálva írt nekünk. Család--Megmutatta örökbe fogadott ikerlányait Madonnahttp://www.life.hu/csalad/20170212-madonna-megmutatta-orokbefogadott-ikerlanyait.htmlMadonna két kislány örökbefogadására kapott engedélyt Malawiban, és már posztolta is az első képeket legújabb gyermekeiről. CsaládOrigoA Facebookon szólt be szüleinek Oszter Alexandrahttp://www.life.hu/csalad/20170212-a-facebookon-szolt-be-szuleinek-oszter-alexandra-oszter-sandor-lanya.htmlOszter Alexandra kiborult: összeveszett a szüleivel, mert nem értenek egyet azzal, ahogy ő az életét éli. CsaládFotó: Hámori Zsófia/Life.huSarka Kata szerint Hajdú Péter egy-egy fotó erejéig jó apahttp://www.life.hu/csalad/20170211-sarka-kata-szerint-hajdu-peter-csak-a-fotok-erejeig-jo-apa.htmlKommentháborúvá fajult Sarka Kata és Hajdú Péter válása. A felek korábban nem nyilatkoztak arról, mi vezetett idáig, azóta azonban kiderült néhány részlet. Kata azt állítja, férje sorozatosan olyan dolgokat tett vele, amit eddig csak az ügyvédjének tudott elmondani, most pedig Hajdú apai kvalitásait kérdőjelezte meg. CsaládOrigoHíres nők, akik kezet emeltek férjükrehttp://www.life.hu/csalad/20170209-hollywood-ferfivero-asszonyai.htmlBár a statisztikák szerint a családon belüli erőszak elsődleges áldozatai nők és a gyerekek, bizony vannak esetek, amikor a férjek a bántalmazott felek. A következőkben olyan hírhedt eseteket elevenítünk fel, amikor ismert feleségek emeltek kezet férjükre. CsaládAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.