Julia Roberts házassága veszélybe került

Forrás: AFP/David Buchan -
Julia Roberts házasság válás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
15 éve tartó házasságáért küzd Julia Roberts, de sokak szerint csak a gyerekeik miatt vannak együtt.

Julia Roberts és férje, Daniel Moder három gyönyörű gyermeket nevelnek: az ikerpárt, Hazelt és Phinnaeust, illetve Henryt. Bennfentes információk szerint nekik köszönhető, hogy a szülők még nem távolodtak el teljesen egymástól, ugyanis a gyerekeken kívül semmi másban nem értenek egyet.

Julia a családfenntartó, de ez őt egyáltalán nem zavarja, sőt. Szeretné, ha a férje is elfogadná a háztartásbeli férfi szerepét, ám Daniel erről hallani sem akar. A 49 éves színésznő állítólag azt sem nézi jó szemmel, ha Moder nélküle, a barátaival tölti az idejét néhány napig.

Julia Roberts és Daniel Moder a válás szélén állnak Forrás: AFP/David Buchan

A sok konfliktus miatt a férj végül vett egy kis birtokot, és elköltözött a családi fészekből, de a gyerekek sok időt töltenek nála, és Juliával igyekeznek mindent úgy csinálni, ahogy a kicsiknek a legjobb. A barátaik szerint nem valami fényes a helyzetük, de egyáltalán nem menthetetlen.

"Együtt vacsoráznak, a gyerekek miatt mindent megtesznek, de külön helyen térnek nyugovóra. Viszont nagyon szeretik egymást, és ha újra fel tudják éleszteni a tüzet, még biztosan megmenthető a kapcsolatuk" – írta meg a Hot! magazin.

Nemcsak Julia kapcsolata van válságban, Nicole Kidman házassága is romokban hever, párterápiára járnak a kedvesével.

Cheryl Cole énekesnő végre megmutatta, hogy terheshttp://www.life.hu/csalad/20170223-cheryl-cole-enekesno-vegre-megmutatta-hogy-terhes.htmlMár korábban híresztelték, hogy Cheryl Cole kisbabát vár a nála 10 évvel fiatalabb Liam Payne-től, de eddig hivatalosan nem erősítették meg az információt. Most azonban egy fotózás kedvéért megmutatta terhespocakját, így már nem is kellenek szavak. Család--Sarka Kata az édesanyja nélkül összeroppant volnahttp://www.life.hu/csalad/20170223-sarka-kata-osszeroppant-volna-edesanyja-nelkul.htmlMég nem mondták ki a válást, de Sarka Katának és Hajdú Péternek a gyerekeiken kívül nincs közük egymáshoz. Hajdú Péternek már van új kapcsolata, ahogy a hírek szerint Sarka Katának is. Az egykori feleség azonban bevallotta, édesanyja nélkül összeroppant volna az elmúlt időszakban. Család--A világ legidősebb édesanyáihttp://www.life.hu/csalad/20170221-a-vilag-legidosebb-edesanyai.htmlTény, hogy az utóbbi évtizedekben egyre inkább kitolódott a nőknél a gyermekvállalás ideje, ma már teljesen normális, ha valaki a harmincas vagy negyvenes éveiben hozza világra első babáját. Az alábbi anyukák azonban rég túl vannak már a harmincon és a negyvenen is – jöjjenek az édesanyák, akik nyugdíjasan vágtak bele a gyereknevelésbe. Család--A terhes Amanda Seyfried színésznőt kutyasétáltatás közben fotóztákhttp://www.life.hu/csalad/20170222-amanda-seyfried-pocakja-szepen-gombolyodik.htmlA 31 éves színésznő sokáig nem találta meg az igazit, de 40 éves párja mellett végre révbe ért. November végén az is kiderült, hogy gyermeket vár. Nemrég kutyasétáltatás közben kapták lencsevégre a színésznőt, akinek már hatalmas a pocakja! Család--Újabb elmélet Madeleine McCann ügyében: egy riporter szerint kiszökött a gyerekhttp://www.life.hu/csalad/20170222-ujabb-elmelet-madeleine-mccann-ugyeben.htmlLassan 10 éve tart a nyomozás az eltűnt brit kislány ügyében, mondhatni eredmény nélkül. Elméletek bőven születtek, de egyik sem vezetett el a gyermekhez. Most újabb teóriával állt elő egy oknyomozó riporter: szerinte Madeleine McCann elkószált az apartmanból, amíg a szülei ettek. CsaládOrigoPriscilla Presley lett az unokái gyámja http://www.life.hu/csalad/20170222-priscilla-presley-vette-magahoz-az-unokait.htmlA Presley-család kálváriája még nem ért véget, de szerencsére a gyerekek már biztonságban, és szeretetteljes közegben vannak. CsaládAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.