Kökény Attila elhagyna néhány roma hagyományt

Forrás: Sláger TV -
Kökény Attila hagyomány roma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kökény Attila rengeteg roma hagyománnyal nem ért egyet, amiket az ő családjukban nem is követnek. Náluk a feleség is leülhet az asztalhoz, és soha nem adná férjhez a lányát fiatalon!

A romáknál több különböző hagyomány is van, az egyik legismertebb közülük az, hogy a feleség nem ül le a vacsoraasztalhoz. Kökény Attila viszont nem támogatja ezt, és még sok más szokást sem, sőt, kifejezetten ellene van. Az sem érdekli, ha ezért elpártolnak tőle, mert ő bizony nem fog a felesége nélkül étkezni.

Kökény Attila leszámolna pár roma hagyománnyal Forrás: Sláger TV

Ha valaki becsengetne hozzám, hogy adjam oda a 14 éves lányomat, páros lábbal rúgnám fejbe.

Felelőtlen szülők és ottfelejtett gyerekhttp://www.life.hu/csalad/20170403-felelotlen-szulok-akik-elfeledkeztek-gyerekeikrol.htmlBár ítélkezni nem szeretnénk, mégis azt kell mondjuk, nehéz elképzelni, miként kerülhet egy szülő olyan helyzetbe, hogy elfeledkezzen saját gyerekéről. Az alábbi családok egészen elképesztő szituációkba kerültek, és sok esetben csak a szerencsén múlt, hogy figyelmetlenségükből nem lett tragédia. Család--Szabó Zsófi szívszorító vallomása: az édesapjáról mesélthttp://www.life.hu/csalad/20170404-szabo-zsofi-szivszorito-vallomasa-az-edesapjarol.htmlHárom éve már, hogy Szabó Gyula, a nemzet színésze, Szabó Zsófi édesapja elhunyt. Bár a fájdalom nem enyhült, lánya már mosolyogva mesél az édesapjáról. Család--Gólyahír! Gyermeket vár Vágó Bernadett és Miller Zoltánhttp://www.life.hu/csalad/20170404-gyermeket-var-vago-bernadett-es-miller-zoltan.htmlKét hónap múlva távozik a Budapesti Operettszínháztól Vágó Bernadett színésznő, aki a napokban jelentette be munkahelyén, hogy babát vár. CsaládOrigoApa lett a Walking Dead színésze, Steven Yeunhttp://www.life.hu/csalad/20170402-apa-lett-a-walking-dead-szinesze-steven-yeun.htmlMegszületett a Walking Dead színészének kisfia. Steven Yeun már meg is mutatta a babát. Család--Sztárok elképesztően kínos, régi családi fotóihttp://www.life.hu/csalad/20170331-sztarok-elkepesztoen-kinos-csaladi-fotoi.htmlValószínűleg neked is vannak olyan régi családi, iskolás képeid, amik annyira kínosak vagy viccesek, hogy nem gyakran mutogatod őket az ismerőseidnek. Nos, szerencsére a ma sikeres és gyönyörű hírességek is voltak egyszer gyerekek, néhányuk pedig a poén kedvéért hajlandó volt megmutatni a rajongóinak, milyen vállalhatatlanul néztek ki akkoriban. Család--Kislányt vár a Barátok közt egykori sztárja, Munkácsy Katahttp://www.life.hu/csalad/20170402-kislanyt-var-a-baratok-kozt-egykori-sztarja-munkacsy-kata.htmlMunácsy Kata, a Barátok közt egykori sztárja és párja apás szülést terveznek. Serbán Attila színész mindenképpen szeretne ebben a fontos pillanatban a párjával és a babával lenni, azt mondja ezt baromság lenne kihagyni. CsaládRTLKLUB

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.