Elképesztő szülői húzások fényképeken megörökítve

fénykép baki szülő vicces
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyereket nevelni egyáltalán nem könnyű feladat, mégis talán kijelenthetjük, hogy vannak olyan bakik, amiket illik nem elkövetni. Hogy csak egy példát említsünk: nem feltétlenül szerencsés elfeledkezni a hátunkon csüngő gyerkőcről, miközben kényelmesen, hátra dőlve elhelyezkedünk a metró ülésén. Vagy ha ez a furcsa helyzet mégis megesne, legalább arra figyeljünk, hogy ne készüljön rólunk közben fotó.

Gyertyafújás?!

Tudjuk, rossz az, aki rosszra gondol... De azért mégis. Nehéz elvonatkoztatni az első gondolatunktól, a helyzetet pedig csak tovább fokozza a nő melletti kislány elborzadó tekintete. Erre a képre csak azt a magyarázatot tudjuk adni, hogy az illető hölgynek éppen lánybúcsúja volt, az pedig ott egy kifejezetten felnőtteknek szóló tortadísz. De akkor mi a fenét keresnének ott a gyerekek? Rejtély.

Forrás: vexral.com

Jó a buli

A szülők biztosan úgy gondolták, hogy elképesztően vicces és ötletes, ha néhány éves gyerekük szájába cigit, kezébe sört adnak, pedig hát nem. Egyáltalán nem az.

Forrás: Twitter/whosyourbaddad

Kutya helyett gyerek

Az anyuka, aki pórázon vitte el sétáltatni a gyerekét. Sajnos többet nem tudunk a sztoriról, pedig igazán kíváncsiak lennénk ennek a szürreális szituációnak a miértjeire.

Forrás: telecinco.es

A lényeg a kényelem

Mármint a szülők kényelme... Hogy mindeközben szerencsétlen gyerek összepréselődik az apuka háta és az ülés között? Ugyan már.

Forrás: Imgur

Várj egy kicsit, éppen posztolok!

A közösségi média körül forog az egész életünk, amit nem posztolsz, az meg sem történt. Valószínűleg így volt ezzel a képen látható anyuka is, aki előbb inkább az ismerőseivel közölte a nagy hírt, mint hogy kezébe vette volna újszülött babáját. Jó, ha a gyerek időben megtanulja a fontossági sorrendet...

Forrás: lajkat.se
A legdögösebb hollywoodi édesanyákhttp://www.life.hu/csalad/20170424-legdogosebb-hollywoodi-edesanyak.htmlGyönyörűek, kortalanok, tehetségesek és anyák – következő, szigorúan szubjektív listánkon összegyűjtöttük Hollywood legdögösebb édesanyáit. Család--Elképesztően kínos régi családi fotókhttp://www.life.hu/csalad/20170421-kinos-regi-csaladi-fotok.htmlTudjuk jól, hogy nem szép dolog másokat kinevetni, de biztosak vagyunk benne, hogy ma már a következő családi fotók szereplői is jóízűen kuncognak régi önmagukon. És abban is biztosak vagyunk, hogy olvasóink nagy részének is van otthon, a fiókok mélyén legalább egy olyan ősrégi fotója, amit ma már semmi pénzért nem mutogatna ismerőseinek. Család--Szaftos pletykák, megdöbbentő titkok - Kitálaltak a sztárgyerekek dadusai http://www.life.hu/csalad/20170420-kitalaltak-a-sztargyerekek-dadusai.htmlHol van már a csodálatos Mary Poppins, A muzsika hangja szeretetre méltó Mariája, vagy éppen a kissé ijesztő külsejű, de annál melegszívűbb Nanny McPhee? A filmbéli jóságos, megbízható dadusoknak úgy tűnik leáldozott, helyüket pedig számító, pénzéhes kígyók vették át – legalábbis nagyjából ezt gondolhatják Hollywood sztáranyukái, akiknek az utóbbi években igencsak meggyűlt a bajuk gyerkőceik felvigyázóival. Család--Környezettudatosság gyerekeknek - Indul a Fenntarthatósági Témahéthttp://www.life.hu/csalad/20170418-fenntarthatosagi-temahet-interju-matolcsy-miklossal.htmlIdén második alkalommal rendezik meg általános és középiskolák bevonásával az úgynevezett Fenntarthatósági Témahetet. A program célja a Föld Napja üzenetének, a fenntarthatóság és a környezettudatosság témájának széles körű elterjesztése az iskolás gyerekek között. A rendezvényről Matolcsy Miklóssal, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával, a témahét szervezőjével beszélgettünk. Család--Így húsvétoztak tavaly a sztárcsaládokhttp://www.life.hu/csalad/20170414-igy-husvetoztak-tavaly-a-sztarok.htmlIdén is beköszöntött a húsvét – eljött a hímes tojások és a csokinyuszik ideje. Ha van egy kis időd az ünnepi készülődés közben, nézd végig listánkat, és lesd meg, hogyan húsvétoztak tavaly a hollywoodi sztárcsaládok. CsaládOrigoUkrajnából Hollywoodba - Hírességek meglepő születési helyeihttp://www.life.hu/csalad/20170405-hiressegek-meglepo-szuletesi-helyei.htmlAz Egyesült Államok mindig is a különböző nemzetek olvasztótégelyeként funkcionált, felemelkedését és naggyá válást a más és más országokból érkező bevándorlóknak is köszönheti. Nem csoda hát, hogy a legtöbb hollywoodi csillag felmenői között is meglepő nemzetiségű rokonokat találhat az ember. Az alábbiakban olyan hírességeket gyűjtöttünk össze, akik bár az Egyesült Államokban lettek híresek, attól egészen távoli helyeken születtek. CsaládAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.