Jön a baba: Feke Pál kedvese már a hetedik hónapban van

Forrás: Facebook/Gyenesei Leila -
Feke Pál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Feke-Gyenesei Leila hamarosan életed ad első gyermeküknek.

A színész és világbajnok öttusázó felesége, a 31 esztendős Gyenesei Leila nemrég közösen jelentek meg a Vámpírok bálján, majd az azt követő partin. Nem volt nehéz észrevenni, hogy a DigiSport műsorvezetőjének pocakja egyre jobban gömbölyödik.

Feke Pál és Gyenesei Leila Forrás: Facebook/Gyenesei Leila

„Ritkán járunk partikra, de ez a darab kedves számomra. Tíz éve én is játszottam benne, Krolock grófot alakítottam, nagyon szerettem. Az előadás profi, a színészkollégák pedig nagyszerűek. Természetes volt, hogy eleget teszünk a meghívásnak” - nyilatkozta a színész, aki szinte sugárzott a boldogságtól csinos párja mellett.

„Nagyon várjuk a babát, készülünk az érkezésére. Már csak két hónap van hátra, nagyon gyorsan repül az idő. Voltunk tanácsadáson is, amely segít felkészülni, mentálisan, lelkileg egy kisbaba érkezésére, valamint fizikailag is. Hogyan kell megfogni a picit, mit kell tenni, ha baj van, nagyon hasznos volt ez a kurzus” - mesélte a színész, aki elárulta, élete legnagyobb örömre, hogy hamarosan édesapává válik.

Feke Pál ahelyett azonban, hogy visszavenne a rengeteg munkából, még több teendőt vesz magára. Hamarosan megnyílik saját zenés színházi stúdiója a belvárosban, ahol nagy kihívások várnak rá.

Feke Pál Fotó: Bielik István - Origo

„Alapító és művészeti vezetőként ez nagy kihívás, és persze felelősség is, de várom már, hogy ebben a szerepben próbáljam ki magam. Persze sok időt vesz majd el, de engem a munka feltölt, szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek” - mesélte lelkesen a színész a Blikknek, aki szinte az egész nyarat fellépésekkel és koncertekkel tölti.

György, a grimaszherceghttp://www.life.hu/csalad/20170617-gyorgy-herceg-a-grimaszherceg.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, június második szombatján hagyományos katonai pompával ünnepelték meg Londonban a 91 esztendős uralkodó "hivatalos" születésnapját. Család--György herceg és Sarolta hercegnő lopták el a show-t II. Erzsébet nagy napjánhttp://www.life.hu/csalad/20170617-gyorgy-herceg-es-sarolta-hercegno.htmlMint ismeretes, ma van II. Erzsébet királynő nagy napja. Ahogy mindig, idén is hagyományos katonai pompával ünnepelik meg Londonban a 91 esztendős uralkodó "hivatalos" születésnapját. Család--Damu sógornője kitálalt: Roland, mondj le a lányodról!http://www.life.hu/csalad/20170617-damu-roland-sogornoje-kitalalt.htmlMint ismeretes, már a kis Maja születése előtt biztos volt, hogy a baba nem kerülhet a vér szerinti szüleihez. A picit azóta Edina testvére neveli, ő Maja ideiglenes gyámja már több mint egy éve. Damu Roland azonban többször is azt nyilatkozta, vissza szeretné szerezni a kislányát. Most végre a másik fél, Katalin is megszólalt. Család--Liptai Claudia legújabb babafotójától megáll az észhttp://www.life.hu/csalad/20170617-liptai-claudia-legujabb-babafotoja.htmlMint ismeretes, Liptai Claudia minden nap közzétesz magáról, illetve a családtagairól egy fotót. Legutóbb az edzőteremből posztolt, azelőtt pedig egy szerelmes fotót is megoszott párjáról, Pataki Ádámról. Most pedig újra a gyermekük következett.Család--Gáspár Győző nagyon büszke a lányaira: Fotó!http://www.life.hu/csalad/20170616-ezert-buszke-a-lanyaira-gaspar-gyozo.htmlNem mindennapi esemény érkezett el Gáspár Győzőék életében, sőt egyből kettő is: mindkét lányukra büszkék lehetnek a sztárszülők. CsaládOrigoIlyen kapcsolat Hajas László és a fia között: Videó!http://www.life.hu/csalad/20170616-apa-fia-kapcsolatrol-meselt-hajas-laszlo.htmlHamarosan itt az Apák napja, ezért egyre több sztár szólal meg a csemetéjével ápolt kapcsolatot illetően. Így tett most Hajas László is, aki a fiáról és viszonyukról mesélt. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.