családtervezés Manker Kasza Tibi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kasza Tibi már azon gondolkodik, hogyan fogja nevelni leendő gyermekeit. Vajon mikor érkezik az első sztárcsemete?

Ahogy azt már korábban megírtuk, Kasza Tibinek nehéz gyermekkora volt anyagi értelemben, sokat kellett nélkülöznie. Éppen ezért nem meglepő, ha szeretne majd mindent megadni a saját csemetéinek, hiszen pontosan tudja mit jelent hiányt szenvedni bizonyos dolgokból.

"Erős kapocs Manó és köztem, hogy mindketten nélkülözésben, de ami fontos, nagy szeretetben nőttünk fel vidéken"

Kasza Tibi a gyereknevelésen gondolkodikForrás: Kasza Tibimiddleoff723482

Ám a sztár úgy gondolja, hogy az sem feltétlen jó, ha mindennel elhalmozza a gyerekeket, hiszen fontos, hogy megtanulják kezelni az értékeket, és megbecsülni mindent amijük van.

"Abban viszont még bizonytalanok vagyunk, hogy mi a helyes nevelési stratégia. Mindennel elhalmozzuk majd a gyerekeinket? Vagy spártai nevelési módszereket válasszunk: ők küzdjenek meg mindenért?" - elmélkedett Kasza a Story Magazinban, majd elárulta, hogy Andival ők az arany középút mellett tették le a voksukat.

Andi és Tibi januárban fogják kimondani a boldogító igent, és már azt is elárulták, hogy kik lesznek a tanúk a nagy napon.

Jay-Z és Beyoncé házassága nem őszinte http://www.life.hu/csalad/20170712-beyonce-es-jay-z-boldogsaga-nem-felhotlen.htmlJay-Z a napokban kendőzetlenül mesélt a magánéletéről. Ahhoz képest, hogy most születtek meg az ikreik, nem erre a vallomásra számítottunk. Család--Kockahasat villantott Sarah Stage, a 6 hónapos terhes modell: Fotó! http://www.life.hu/csalad/20170710-sarah-stage-othonapos-terhessegerol-posztolt.htmlA szexi modell nem mindennapi fotót osztott meg a közösségi oldalán. Annak ellenére, hogy 6 hónapos terhes, brutál kocka hasa van. Ez vajon mennyire egészséges? CsaládOrigoJames Corden felesége a harmadik kisbabájukkall terhes http://www.life.hu/csalad/20170710-james-corden-haromszoros-edesapa-lesz.htmlNem mindennapi hírt osztott meg követőivel James Corden: hamarosan háromszoros édesapa lesz belőle. Család--Bárdosi Ildikó már visszatért a munkába http://www.life.hu/csalad/20170710-bardosi-ildiko-maris-visszaallt-dolgozni.htmlMég csak 1 hónapos múlt a kis Maja, Bárdosi Ildikó mégsem ücsörög vele otthon, inkább visszatért dolgozni. De vajon hova ez a nagy sietség? Család--Így boxol David és Cruz Beckham: Videó! http://www.life.hu/csalad/20170710-egy-videon-boxol-david-es-cruz-beckham.htmlNem mindennapi videó került napvilágra David Beckhamről: így edz együtt apa és fia. Család--Megszületett Decker Ádám második csemetéje: Videó!http://www.life.hu/csalad/20170709-megszuletett-decker-adam-masodik-gyermeke.htmlKözösségi oldalán osztotta meg a nem mindennapi örömhírt Decker Ádám, híres magyar vízilabdázó. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.