Szabó Zsófi édesanyja nem akarta elfogadni lánya választását

Forrás: Instagram/szabozsofi -
Szabó Zsófi család férj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szabó Zsófi egy roma származású férfiba szeretett bele, amit édesanyja az elején nem nézett jó szemmel, sőt szerette volna, ha ez a kapcsolat nem tart sokáig. Ám az idő a szerelmeseket igazolta, akik azóta már házasságban élnek és első kisbabájukat várják.

Nehéz lehetett a fiatal párnak kapcsolatuk elején, hiszen Zsófi édesanyja nem tudta elfogadni lánya választottját:

származása miatt voltak ellenérzései,

ugyanis Zsolti roma.

Szabó Zsófi férje és édesanyja közt ma már jó a kapcsolat Forrás: Instagram/szabozsofi

A családi béke az évek alatt helyre állt, és bár eleinte a férfinak rosszul esett az elutasítás, ma már megbocsátott anyósának- mesélte Zsófi Peller Mariann, Utazás a lelked körül című műsorában.

"Zsolti akkor nagyot csalódott, és azt gondolom, hogy óriási gesztus a részéről, hogy meg tudott bocsátani anyukámnak. Én is megbocsátottam neki, empatikusabb szemmel nézem. Megértem, hogy mitől félt, tudom, hogy nagyon szeret, ami minden rossz döntése alól felmenti" - védte meg édesanyját a sztár, akiről most már azt is tudjuk,kisfiút hord a szíve alatt.

Gyerekeivel nyaral szakítása után Hajdú Péterhttp://www.life.hu/csalad/20170813-gyerekeivel-nyaral-szakitasa-utan-hajdu-peter-frizbi-musorvezeto.htmlAhogy írtunk róla, más elképzeléseik voltak a kapcsolatukról, ezért szakított Hajdú Péter és Eszter. A műsorvezető most a gyerekeivel nyaral és a kiruccanásról képeket is posztolt. CsaládFotó: Mudra László - OrigoGyönyörű terhesfotókat posztolt Szinetár Dórahttp://www.life.hu/csalad/20170813-terhesfotokat-posztolt-szinetar-dora.htmlHamarosan megszületik Szinetár Dóra gyermeke. CsaládOrigoMegnősült Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívóhttp://www.life.hu/csalad/20170813-megnosult-szilagyi-aron-olimpiai-bajnok.htmlMegnősült a hétvégén Szilágyi Áron. A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és menyasszonya, Szántó Betti családi és baráti körben mondta ki a boldogító igent, az erdélyi gyökereket és a családi hagyományokat tiszteletben tartva. CsaládOrigoA horror háza - erőszakolta és állatként tartotta mostohája a kisfiút (18+)http://www.life.hu/csalad/20170813-megeroszakolta-nevelt-fiat-a-ferfi.htmlDanni Smith szörnyű gyerekkoráról szóló cikkekkel van tele a brit sajtó. A most 26 éves férfit gyerekkorában ütötte, éheztette és gyakran megerőszakolta a mostohaapja. Mindez kilenc évig tartott. Volt, hogy megbilincselte és napokra bezárta egy állati ürülékekkel teli szobába. CsaládThinkstockMegmutatta nővérét Csonka Andráshttp://www.life.hu/csalad/20170812-megmutatta-noveret-csonka-andras-a-facebookon.htmlEdit 66 éves lett, a színész pedig büszkén posztolt közös képet a rajongóknak. CsaládOrigoMegölte az 5 éves kislányt, majd kártérítést kért a gyilkos (18+)http://www.life.hu/csalad/20170810-megolte-az-5-eves-kislanyt-majd-kesobb-karteritest-kert-a-gyilkos-18.htmlApril Jones 2012. október 1-én, este tűnt el, amikor biciklijével a walesi Machynlleth-i Bryn-y-Gog otthonának kertjében játszott. A nyomozók gyorsan elindították a brit rendőrség történetének addigi legnagyobb keresését; mely közel 110 négyzetkilométeres területen 6 hónapon át tartott. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.