Német klinikán találták meg az egy hete eltűnt négygyermekes magyar anyát

édesanya eltűnt kórház Németország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 47 éves Farkas Krisztina eltűnését okóber másodikán jelentették. Németországi munkahelyéről tartott hazafelé, amikor egy Nürnberghez közeli pihenőhelynél, hajnai két óra körül eltűnt.

"Ketten utaztak még vele. Ők állítják, hogy az édesanyám hirtelen kipattant az autóból, és szó nélkül otthagyta őket. Nos, mindez nagyon furcsa, egyáltalán nem rá vall. Elképzelni sem tudom, hogy mi történhetett"mesélte a Borsnak az asszony lánya, Anett, aki nem érti, hogyan hagyhatták ott hajnalban a társai, miért nem indultak azonnal a keresésére.

A család egy hét után most végre hírt kapott az édesanyáról.

"Kedden értesítettek minket, hogy egy német idegklinikán fekszik, Ansbach városában. Mikor beszéltünk, rettentően zavart állapotban volt, nagyon megrémisztett. Az iratai, a pénze és a telefonja is szőrén-szálán eltűnt. Csak arra emlékszik, hogy három napig kóborolt az erdőben, majd egy út szélén összeesve találtak rá" - mondta Anett.

Krisztina Tiszapalkonyán élő családja szeretné hazaszállíttatni az édesanyát. Ehhez egy vér szerinti hozzátartozónak ki kellene utaznia Németországba, de ezt az anyagi körülményeik miatt segítség nélkül nem tudják finanszírozni.

Midlife krízis, avagy így fordulnak ki önmagukból a középkorúakhttp://www.life.hu/csalad/20171011-midlife-krizis-a-kozepkoruak-valsaga-kapuzarasi-panik.htmlA harmincas éveik végén járó nők és férfiak többsége már meghozta élete fontos és meghatározó döntéseit, ráállt egy útra. A gond ott kezdődik, ha egyrészt a járt út távolról sem egyezik a fiatalkori célokkal, másrészt nem sikerül új, leginkább belső fejlődést kijelölni. Ekkor üt be az a krízis, ami képes önmagából kifordítani az embert. CsaládOrigoLiptai Claudia Pankával és Marcival teázott: fotó!http://www.life.hu/csalad/20171011-liptai-claudia-pankaval-es-marcival-teazott.htmlLiptai Claudia egyre nagyobb bepillantást enged életébe, most pedig egy igazán ritka pillanatot mutatott követőinek: két gyermekével együtt tölthette a reggelt. CsaládOrigoMegmutatta kislányát Kiss Ádám: videóhttp://www.life.hu/csalad/20171011-megmutatta-kislanyat-kiss-adam-video.htmlKiss Ádám végre megmutatta kislányát egy magazin fotózásán. Nagyon édes.CsaládA halálbüntetés visszaállítása; ami ellene és ami mellette szól (18+)http://www.life.hu/csalad/20171009-halalbuntetes-kivegzes-visszaallitasa-ellenzoi-tamogatoi.htmlA halálbüntetés körül folyamatosak a viták. Sokan ellene vannak, mivel az élethez és az emberi méltósághoz való alapvető jogot vélik benne eltiporni. Azonban sokszor történik olyan kegyetlen gyilkosság, mely esetén fellángolnak a mellette szóló érvek. A halálbüntetés elleni harc világnapján járjuk körbe ezt a kényes témát. Család--Régi korok csábítói - A nők éppúgy szenvedtek a szépségért, mint mahttp://www.life.hu/csalad/20171010-regi-korok-csabitoi-a-nok-szenvedtek-a-szepsegert-parkapcsolat-ideal.htmlA nők szinte bármire képesek, hogy kívánatosabbak legyenek. Az ideális nő képének elérése azonban igen egészségtelen kényszerré képes fajulni. Ám a kérdés adja magát: ezt a modernizáció hozta magával, vagy régebben is hajszoltuk a tökéletességet? Egyszerű a válasz: igen, akár fájdalmak árán is. CsaládOrigoMegható fotót és üzenetet posztolt Szinetár Dóra: fotóhttp://www.life.hu/csalad/20171010-meghato-fotot-es-uzenetet-posztolt-szinetar-dora-foto.htmlA közelmúltban háromszoros édesanyává vált Szinetár Dóra, aki büszkén és bátran vállalta azt is, hogy egy Down-szindrómás kisfiúnak adott életet. Az édesanya és a család hozáállása a betegséghez példaértékű, a színésznő nem is csoda, hogy kissé szentimentális hangulatban van. Ezúttal is megható sorokkal üzent a leendő édesanyáknak.Család--



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.