Kiderült: kisfiút vagy kislányt vár a Barátok közt egykori színésznője, Kardos Eszter

Fotó: Nagy Botond/rtlklub.sajtoklub.tv -
kardos eszter Barátok közt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kardos Eszter hihetetlenül boldog, hiszen minden valóra vált az életében, amit csak szeretett volna: párja eljegyezte és kisbabaát vár. Ráadásul már azt is tudják, hogy milyen nemű lesz a csemete!

Kardos Esztert a Barátok közt Vandájaként ismerhette meg az ország, a színésznő azonban egy ideje eltűnt a nyilvánosság előtt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem történt semmi vele, talán a legfontosabb események zajlottak le az életében: kisbabát vár, és a kezét is megkérte a szerelme.

Kiderült, kisfiút vagy kislányt hord-e a szíve alatt Kardos Eszter Fotó: Nagy Botond/rtlklub.sajtoklub.tv

Eszter arról korábban is beszélt, hogy várandós, már az is meglepte, hogy ilyen hamar teherbe esett, majd erre jött az újabb megelepetés: párja eljegyezte. "Rúben egyszer csak letérdelt elém, elővarázsolta a zsebéből a dobozkát, és megkérdezte, hogy leszek-e a felesége. Az első döbbenet után annyit kértem, hogy azonnal álljon fel, és persze igent mondtam" - árulta el a Story Magazinnak Eszter, és azt is elmondta, hogy milyen nemű babát várnak. "A napokban kiderült, kisfiút várunk, akinek egyelőre nem találtunk nevet. Lánynevekből könnyebb lett volna választani" - mondta Eszter.

Hujber Feri és felesége, Cynthia megállapodást kötöttekhttp://www.life.hu/csalad/20171026-hujber-feri-es-felesege-cynthia-megallapodast-kotottek.htmlHujber Feri és felesége között nagyon elmérgesedett a viszony, még feljelentést is tett Cynthia a férje ellen. Úgy tűnik azonban, hogy a tárgyalások helyett inkább a békés elválást választották: titokban megállapodást kötöttek. CsaládOrigoMegmutatta kislányát Billy Joelhttp://www.life.hu/csalad/20171026-billy-joel-megmutatta-kislanyat.htmlA 68 éves rockzenész pár hete jelentette be, hogy 35 éves felesége második gyermeküket várja. Most pedig már meg is mutatta a kicsit. CsaládOrigoLeharcolt szülők, avagy gyerek előtt mindenki jobban nézett ki: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20171024-leharcolt-szulok-avagy-anya-es-apa-gyerek-elott-es-utani-kepei-fotok.htmlA gyermeknevelés elvesz számtalan időt és energiát a szülőktől, amit normál esetben önmagukra fordíthattak volna. Mike Julianelle feltöltött egy képet a blogjára, amire rengeteg ember kezdett megosztani magáról gyerek előtti és utáni képeket; amelyen megmutatják, hogy a szülőség tönkretette őket. Karikás szemek, kócos frizurák; de valóban leharcoltnak kell lennie egy szülőnek? CsaládOrigoEgy 12 éves lányt erőszakolt meg a bátyja vagy a mostohaapja http://www.life.hu/csalad/20171025-egyik-kozeli-hozzatartozoja-eroszakolhatta-meg-a-kislanyt.htmlA 12 éves kislány terhességéről beszélgettek egy ukrán tévéműsorban, ahol eddig sosem hallott infók is napvilágra kerültek. CsaládOrigoMegszületett Shodeinde Dorka harmadik gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20171024-vilagra-jott-shodeinde-dorka-harmadik-gyermeke.htmlShodeinde Dorka harmadik gyermeke is világra jött, erről Facbookon értesítette az ismerőseit: nagy, boldog családjuk lett! CsaládOrigoKihasznált ártatlanság - Gyermekpornográfia a társadalom és a jog szemében (18+)http://www.life.hu/csalad/20171022-kihasznalt-artatlansag-gyermekpornografia-a-tarsadalom-es-a-jog-szemeben-pedofilia.htmlEgy gyermek molesztálása nem csupán aktív szexuális magatartással érhető el. Egy „ártatlan” fürdőruhás kép, netán meztelen videó elkészülte is lehet negatív hatással a gyermek egészséges fejlődésére. A gyermekpornográf anyagok – képek, videók -, elkészülte, legnagyobb részt a pedofil emberekhez köthetőek, de milyen szerepe van a közönségének? Máshová sorolandó, aki csak nézi, de nem csinálja? Bűncselekmény egyáltalán? Ezekre keressük a választ. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.