Gyebnár Csekka, a Barátok közt 43 éves színésznője szülni szeretne

Gyebnár Csekka kisbaba szülés család gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyebnár Csekka évek óta boldog párkapcsolatban él, de eddig sem a házasság nem került szóba köztük, sem a kisbaba. Mára azonban változott a helyzet: ugyan elmúlt már 43 éves, de szeretne szülni.

A Barátok közt színésznője boldog, hiszen szerelmével még mindig harmonikus a kapcsolatuk, és ő azzal foglalkozik, amit szeret a munkahelyén, és otthon is. Náluk a hétvégék is dolgosan telnek, hiszen van egy telkük, amit folyamatosan gondozniuk kell. Pihenésre így nem jut idejük, de nem is bánják, mert mindketten így érzik jól magukat. Valami azonban mostanában elkezdett hiányozni az életükből, mégpedig a gyerek. Érte össze is házasodnának.

Gyereket szeretne Gyebnár Csekka Forrás: RTL Klub
Rubint Réka újra összehozta 16 éve elvált szüleithttp://www.life.hu/csalad/20171109-rubint-reka-osszehozta-16-eve-elvalt-szuleit.htmlRubint Réka szülei 16 évvel ezelőtt elváltak, és úgy tűnt, nincs is remény a békülésre. Édesapjának új felesége lett, így a család kissé szétszakadt. A nagy összejövetelek helyett külön találkoztak a szülőkkel, ám nemrég Rékának sikerült újra összehoznia őket, édesapja ugyanis ismét elvált! Család--Az önismeret lehet a fegyvered, a szekálással és a zaklatással szemben; videóhttp://www.life.hu/csalad/20171107-onismerettel-a-szekalassal-es-a-zaklatassal-szemben-bullying-megfelemlites.htmlBrooks Gibbs remekül bemutatja, hogy az iskolai szekálás lényege csupán az erőegyensúly megtörése. De ez az élet bármely területére ráhúzható, nem csupán a fiatalok konfrontálódására. Remek példákat mutat arra, hogy miként lehet leállítani egy zaklatót. Ám fontos, hogy a gyermek/felnőtt valódi önbizalmat nyerjen, hogy valóban ne számítsanak mások lealacsonyító és gúnyos megjegyzései. Ehhez pedig elengedhetetlen az önismeret. CsaládOrigoVasvári Vivien elhalasztja az esküvőjét http://www.life.hu/csalad/20171107-ezert-halasztja-el-az-eskuvojet-vasvari-vivien.htmlA Feleségek luxuskivitelben sztárja őszintén mesélt arról, hogy miért döntöttek az esküvő elhalasztása mellett Fecsóval. Család--Stohl András elvitte legkisebb lányát a Sztárban sztár élő ádásárahttp://www.life.hu/csalad/20171107-stohl-andras-elvitte-legkisebb-lanyat-a-sztarban-sztar-adasara.htmlStohl András kislányát is magával vitte a Sztárban sztár stúdiójába, hogy élőben nézhesse meg az énekesek átalakulását. A nézők így nemcsak a sztárokat láthatták, de a színész legkisebb lányát is.CsaládOrigoGólyahír: kisbabát vár Vasvári Vivien, a luxusfeleséghttp://www.life.hu/csalad/20171107--kisbabat-var-vasvari-vivien-a-luxusfeleseg.htmlA VIASAT3 csatornán futó Feleségek luxuskivitelben szereplője, Vasvári Vivien kisbabát vár. Vivi párja, Fecsó a hír hallatán elsírta magát.CsaládOrigoA #MeToo jelentősége, avagy a jelenlegi szexuális zaklatás botrányok hozadéka (18+)http://www.life.hu/csalad/20171105--metoo-jelentosege-avagy-mi-lesz-a-szexualis-zaklatasokkal.htmlAz elmúlt néhány hétben elárasztották a médiát a szexuális zaklatás témakörét átrágó cikkek, személyes történetek, áldozatok és (feltételezhető) elkövetők, no meg persze a #MeToo posztok. De miként hat ez ránk? Miként hat ez a társadalmunkra? Változik majd bármi is ettől, vagy csupán a felszínen söprögetünk, miközben már egy takarítószolgálat is kevés lenne? Ezekre keressük a választ. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.